Csajozás

Mit szól ehhez Tóth Andi? Lányok gyűrűjében kapták lencsevégre Marics Petit – fotó

Létrehozva: 2022.09.24.

Tóth Andi azt mondta, ha menni akar, menjen.

A tegnapi napon a Budapest Parkban paparazzizta le egy olvasónk a Sztárban Sztár sztárját, Marics Petit. Az énekes köztudottan a tinédzser lányok kedvence, Andival való összejövetelük következtében csak méginkább megrohamozták őt az ismerkedni vágyó fiatalok. Ez történt a Parkban is.

Fotó: Bors

Hogy valami komolyabb szálak is fűzik Petit a képen látható lányokhoz az még korántsem biztos, de Tóth Andi korábban megmondta, hogy ha valaki le tudja csapni a kezéről, akkor nyugodtan tegyék.

Gondoltam, tisztázzunk egy-két dolgot. Sorban küldték itt a cikkeket meg a pletykákat, hogy engem meg lehet csalni. Szóval gondoltam, megvédem magam, ha már más nem fog. Nem lehet megcsalni! Megcsalsz, taka van – ez ilyen egyszerű. Az én követőim ezt pontosan tudják, ezért külditek. Gondoltam, eljut ez az információ a 10-12 éves kislányokig is, akiknek még szőr sem nőtt a nunijukon, és akik most otthon vagdossák az erüket, hogy elvettem a jövendőbeli férjüket. Szívem, nem vettem el! 

Menj rá, próbáld meg, vidd haza! Veled megy, tied lehet.

– mondta korábbi Instagram sztorijában Tóth Andi. Vajon a képen lévő lányoknak sikerült?

Fotó: Bors

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók