Sokk

Sokkot kaptak a szülők, borzalmas, amit a házi feladatban kértek gyermekeiktől

Létrehozva: 2022.09.27.

Az egyik anyuka még a rendőrséget is értesítette az esettel kapcsolatban.

Illusztráció

Forrás: Pexels

Több szülő is felháborodott a minap, miután másodikos gyermekeik vérlázító házi feladatot kaptak egy amerikai egyházi iskolában. Az egyik gyermek szülei, Misty és Cristopher Dunham valósággal sokkot kaptak, amikor meglátták, milyen feladatra kéri nyolcéves kislányukat a tanár.

A heti táblázatba szedett listán jól látható, amint hétfőre zsoltárok gyakorlását, betűzést és közös játékot is kér házi feladatként a tanár, a keddi teendők között azonban feltűnik egy olyan is, miszerint:

Küldj egy képet magadról, amint a fürdőkádban olvasol!

Miután a kis Mackenzie nem szerette volna végrehajtani a feladatot, édesanyjához fordult, aki érthető módon azonnal felkapta a vizet, és e-mailben vonta kérdőre a tanárt. A válaszüzenetből végül kiderült, hogy a feladat játékos szeretett volna lenni, a fürdőkádba pizsamában vagy akár iskolai egyenruhában kellett volna fotózkodni. Misty a megnyugtatónak szánt üzenet után sem engedte el a témát, továbbra is úgy érezte, hogy ez így nincs rendben,

ezért a helyi rendőrséghez fordult.

Fotó: CBS

Az aggódó édesanya rövidesen telefonhívást kapott, amiben azt javasolta neki az intézmény egyik dolgozója, hogy vonja vissza a feljelentést, ám miután Misty ezt elutasította, a kislányt eltanácsolták az iskolától.

A gyermekünk jól cselekedett, hogy elmondta a szüleinek, hogy nem szeretne egy házi feladatot megcsinálni, mert nem érzi helyesnek. Most mégis kirúgták az iskolából – magyarázta felháborodva a kislány édesapja.

Az ügyben az intézmény vezetősége is megszólalt: közlésük szerint semmiféle rossz szándék nem állt a házi feladat mögött, sőt a tanárnő a panaszt követően körüzenetben értesítette a szülőket a félreértésről.

Vigyázunk a diákjainkra, az ő biztonságuk számunkra a legfontosabb. Továbbra is szolgálni fogjuk azokat a gyermekeket és családokat, amelyekben az Úr kegyelmesen megengedte, hogy részt vehessünk az életükben

– tette hozzá közleményében az intézmény.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082861_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei