Segítség

Megszólalt a magyar színésznő, miután Gyürén vonat elé ugrott a 11 éves kislány

Létrehozva: 2022.09.28.

Vérfagyasztó történet a gyürei kislány esete, aki kis tiniként múlt vasárnap a vonat elé vetette magát. Balázs Andrea elkeseredetten szól lapunkon keresztül a szülőkhöz.

Ahogyan azt a Bors már megírta, vasárnap kora délután a 11 éves Hanna megpróbált véget vetni az életének, egy vonat elé vetette magát Szabolcs megyében. A kislány nem tudta elviselni, hogy az iskolában bántják, verik, ezért végzetes döntést hozott. 

Balázs Andi
Andit is bántották testalkata miatt az iskolában Fotó: Győrfi-Forgács Beáta

Az ismert színésznőt, Balázs Andreát is bántották testalkata miatt az iskolában. Andi szerint a bántalmazás okozta végzetes döntés minden esetben megelőzhető lehetne. 

Arra kérem a szülőket, hogy ne csak azt kérdezzék meg a gyerekektől, hogy mi volt az ebéd az iskolában. Mélyrehatóan kérdezgessék őket, mert a gyerekek sokszor kegyetlenek egymással. Kérem a szülőket, többet beszélgessenek a gyerekeitekkel!

 – fordult komolyan kérésével a szülőkhöz a színművész. Andi elmesélte lapunknak, hogy a nyolcvanas években, mikor ő kisiskolás volt, gyakran bántották testalkata miatt. Azonban szüleivel ápolt, szoros kapcsolata biztonságot nyújtott, és elmesélt mindent nekik, ha hazaért. Szülei meghallgatták, és szerencsére nem fajult élete végéig kísértő traumákká a dolog. 

– Ezerféleképpen lehet bántalmazni egy gyereket. Mindig megdöbbenek, milyen durvák egymással a tinédzserek. A fizikális és verbális bántalmazáson kívül mindennapos közöttük a cyber – bullying is, azaz az interneten csoportba verődve „csinálják ki” egymást. Vannak olyanok, amiket azért alapítanak a közösségi felületeken, hogy közösen gyűlölködjenek, együtt megszégyenítsenek valakit – fogalmazott lapunknak Andi. A színésznő kiemelte: sokszor a verbális, vagy internetes zaklatásokat nehezebben dolgozzák fel a gyerekek, mintha megverték volna őket. A lelki sebek ugyanis nehezebben gyógyulnak. 

– Sajnos ez már az iskolaidőn kívül is nyomasztja a gyerekeket, nem ér véget délután kettőkor, és ebből a szempontból talán nekünk egyszerűbb dolgunk volt az én időmben, mert a bántások az iskola falai között maradtak

 – mondta szomorú hangon Balázs Andi, aki hozzá tette: nem lehet erről a témáról elég sokat beszélni. Folyamatosan foglalkozni kell a témával.

A 11 éves gyürei kislány állapotáról, friss szakértői véleménnyel a csütörtöki Borsban olvashat még többet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260711
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133426_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260711
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői