KONCERT

Elképesztő mit művelt a 4-es metrón a magyar sztárénekes

SzK

Létrehozva: 2023.03.20.

Szakács Gergő, a Follow the Flow énekese úgy döntött, hogy egy kis ízelítőt ad az utazóközönségnek új dalukból, amihez egy nem mindennapi helyszínt választott.

A 2016-ban alakult Follow the Flow hiphop-pop banda hamar nagyon népszerű lett, 2018-ban a Nem tudja senki, majd a Maradok távol című dalukkal szereztek országos ismeretséget, mellyel elnyerték a Petőfi Zenei Díj Az év felfedezettje díját is. Sikerük azóta is töretlen. A háromtagú fiúbanda március végén jelentkezik majd új számukkal, ami a Szélcsend címet kapta.

Fotó: Facebook

Ízelítőként úgy gondolták a srácok, hogy egy részletet, pontosabban a refrént megosztják a közönségükkel. A céljuk az volt, hogy sok emberhez eljusson, így egy olyan helyet választottak, ahol sok ember van viszonylag közel egymáshoz, lehetőleg kisebb helyen. Hol találunk ilyen teret ahol ez megvalósul? Hát persze, hogy a budapesti tömegközlekedésben.

Így Szakács Gergő, az énekesük felszállt a 4-es metróra és a tömegben egyszer csak elkezdett énekelni az utazók között elvegyülő vokalista lányokkal. A produkció kezdetben mindenkit meglepett. Nem minden nap kezd el énekelni ott valaki, főleg nem egy sikeres énekes. Mikor hangosan megszólal, az emberek felemelik a fejüket az okostelefonjukból, kiszakadnak az online világból és elkezdik élvezni a zenét. Sokan rögtön videózni kezdtek. Egy biztos, mindenkinek feldobta a kedvét a frontember.

A két állomás közti performansz rögtön nagyon népszerű lett a közösségi oldalakon, TikTokon már több mint egymilliós megtekintést ért el, alig egy nap alatt.

@followtheflowofficial Március végén érkezik a Szélcsend című dalunk, aminek a refrénjét itt épp a 4-es metrón adjuk elő 😁 #followtheflow #szelcsend #blr #furacse #szakacsgergo #singing #metro #m4 #chorus #flashmob ♬ original sound - Follow The Flow

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt