GYÓGYÍR

Óriási örömhírt kapott a Dárdai család: Németországban jelentették be

Címkék
dárdai team

LL

Létrehozva: 2023.06.05.

Micsoda kilátások! A legkisebb Dárdai fiú, Bence után a középső, Márton is Európa-bajnok lehet a korosztályában a német válogatott tagjaként.

Dárdai Pál számára balul sült el az újabb visszatérés a Hertha BSC kispadjára, hiszen két sikeres beugrás (2015, 2021) után, idén nem sikerült benntartania lubját a német labdarúgó-Bundesliga élvonalában. Ráadásul még a legidősebb fia, Palkó is kis híján az NB II-ig zuhant a Fehérvár játékosaként. A magyar edző fiai mégis gondoskodnak az örömhírekről ebben a nehéz időszakban.

Dárdai Pál (balra) mellett a középső fia, az utánpótlás-Eb-re készülő Márton
Dárdai Pál (balra) mellett a középső fia, az utánpótlás-Eb-re készülő Márton     Fotó: Nemzeti Sport

Dárdai Pál három fia közül a legfiatalabb, Bence pénteken éppen Magyarországon, az MTK stadionjában nyert Európa-bajnoki címet a német U17-es válogatott egyik erősségeként.

Most pedig kiderült, hogy rövidesen a középső Dárdai fiú, Márton lekopírozhatja öccse bravúrját. A Hertha 21 éves védőjét ugyanis jelölte bő keretébe Antonio Di Salvo, a címvédő (2021-ben éppen a magyarországi-szlovéniai kontinenstornán győztes) német utánpótlás-válogatott szövetségi edzője. 

Az U21-esek idei Eb-jét június 21. és július 8. között Románia és Georgia rendezi meg; az ellenfelek sorrendben Izrael, Csehország és Anglia lesznek. Németországban azért is kiemelt jelentőségű ennek a korosztálynak a szereplése, mert a 2024-es, hazai felnőtt Európa-bajnokságra a jelenlegi négynél is több játékost építenének be Dárdaiék soraiból a Nationalelfbe. Korábban a németek világ- és Európa-bajnok exklasszisa, Thomas Hässler elmondta, szerinte Dárdai Márton rövidesen akár a német A-válogatottban is helyet kaphat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja