Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Az alábbi kondigépek közül egyikről sem állítjuk, hogy káros lenne, de a felhozott érveken és alternatívákon azért érdemes elgondolkodni.

Nemrég írtunk a barbend.com oldalon megjelent „A tíz legrosszabb testépítő-gyakorlat” című összeállításról, amely egyebek mellett a plank vagy a deadlift hátrányaira világított rá. Egy másik cikkben pedig a hét legrosszabb, konditermekben megtalálható gépről ír a portál, ezt mutatjuk be, de akárcsak az előző cikk esetében, most is hangsúlyozzuk: nem tisztünk és nem is szeretnénk ítélkezni.


Lábtológép

Bár népszerű gép, amellyel jól fejleszthető a combfeszítő izom, és viszonylag nagy súlyokkal lehet dolgozni, több érv is szól ellene. Egyrészt minél magasabb valaki, annál kisebb a mozgástartomány, és a kelleténél nagyobb súlyokkal végezve túl nagy terhelés érheti a hát alsó részét.

 

Helyette ajánlott: Hack-guggológép


Tolódzkodógép (Dip Machine)

Ez tulajdonképpen a tolódzkodást helyettesíti vagy imitálja, csak kényelmesebben és könnyebben elvégezhető módon. A legnagyobb baj vele, hogy a rögzített karok miatt sokszor kényelmetlen és természetellenes a testhelyzet. Túl nagy súlyokkal végezve például akaratlanul is túlságosan előredől az ember, ha pedig a felkar a törzs mögé kerül, az igencsak kényelmetlen lehet.

 

Helyette ajánlott: szűk nyomás kézi súlyzóval (incline hex press)


Törzsfordítógép (AB rotation machine)

Eleve természetellenes maga a mozdulat, amire nem vagy nagyon ritkán van szükség. Ráadásul nehéz helyesen elvégezni, ezért sérülésveszélyes. Emellett túl nagy erőhatás érheti a gerincet, ami szintén veszélyes, és több problémát okozhat, mint amennyi haszna van.

 

Helyette ajánlott: számos egyéb törzsizomgyakorlat, mint a russian twist (orosz csavarás) vagy oldalplank.


Bicepszgép (preacher curl machine)

Szintén sokan használják, ami nem meglepő, mert sokan szeretnének nagyobb és látványosabb bicepszeket. A cikk szerint nem ez a legrosszabb gép a termekben, de a mozgás első felében túl keveset dolgozik a bicepsz, és sokszor a karpárna sincs megfelelő szögben ahhoz, hogy kellő terhelés érje a megcélozni kívánt izomcsoportot.

 

Helyette ajánlott: bicepszemelés francia rúddal


Smith-gép

Szintén népszerű, mert többféle gyakorlatot lehet rajta végezni, kényelmesebb, és nagyobb súlyokkal lehet vele dolgozni, mint ha szabad súllyal edzenénk. De éppen ez a hátránya is, a rúd zárt útja miatt nem természetes a mozgás, nem ugyanúgy hat az izmokra, emellett, mivel a rúd fel-le mozog, vannak olyan gyakorlatok, amelyeknél egyszerűen nem használható.

 

Helyette ajánlott: attól függ, melyik izomcsoport a cél, de a fekvenyomást, a rúddal guggolást, sőt az előző cikkben kritizált deadliftet is alternatívaként ajánlja fel a cikk.


Mellnyomógép

Talán az egyik legnépszerűbb gép. Ha bármelyik terembe lemegyünk, biztosak lehetünk benne, hogy a fekvenyomópad mellett ezt is használja valaki. Hogy mi a gond vele? A cikk szerint a rögzített mozgástartomány, ugyanis a váll anatómiája nagyban meghatározza, ki hogyan végzi a mellből nyomást, így mindenkinek más beállítás az ideális. A lapocka sok esetben nincs kellően stabilizálva, illetve a csukló és a könyök szempontjából is kényelmetlen a fogantyú kialakítása.

 

Helyette ajánlott: fekvenyomás, padlón végzett fekvenyomás, fekvőtámasz súllyal nehezítve


Hasprésgép

Ez az a gép, amelyet itthon is több személyi edző kritizál, és nem is használják olyan sokan, elvégre a hasizom erősítéséhez valóban nincs szükség drága, bonyolult kialakítású gépekre. Aki látott már ilyen gépet, pontosan tudja, hogy a gerincnek sem tesz jót, s mivel közben fogantyúval mozgatjuk a gépet, sokan nem is tudnak kellőképpen a hasizomra koncentrálni.

 

Helyette ajánlott: fitneszlabdán súllyal végzett hasizom-erősítés


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.