Vizezett kóla és főtt sós krumpli is kellett a győzelemhez

Veres Andrea 10:24:35-ös idővel nyerte meg a Piros 85 női versenyét, összetettben pedig a kilencedik helyen végzett.

Győzelmi céllal vágott neki a Piros 85-nek?

Abszolút nem – nyilatkozta a Csupasportnak Veres Andrea. – Ez volt az első hosszabb versenyem, a célom a teljesítés volt. Korábban maximum ötvenöt kilométeres versenyeken és edzéseken vettem részt, így kíváncsi voltam, milyen érzés nyolcvanöt kilométert lefutni, s érdekelt, hogy miképp reagál a testem. Meglepett a győzelem. Amikor lehagytam az első helyen futó lányt, akkor tudatosult bennem, hogy ebből még bármi kisülhet.

Hogy érezte magát futás közben?

Meglepően jól. Próbáltam nem elfutni az elejét, élvezni akartam a tájat és a környezetet. Szerencsére jó időnk volt, szép őszi napot fogtunk ki. Azt tudtam, hogy ötvenöt kilométerig mire számíthatok, ám ami ezután jött, az meglepetésként hatott rám is. Kisebb holtpontjaim voltak, ám nem túl komolyak.

A géleket nehezen tudtam megemészteni, kellett változtatnom az étrendemen, így inkább vizezett kólát és főtt sós krumplit fogyasztottam.

A végén sem éreztem, hogy nehézkes lenne, pedig arra számítottam, hogy a hajrá kemény lesz. Egy pillanatra sem ment el a kedvem az egésztől, csak arra koncentráltam, hogy folyamatosan mozgásban legyek, és minden szakaszt tisztességesen teljesítsek. A barátaim segítettek a frissítésben, sokat köszönhetek nekik, végig figyeltek rám. Ráadásul társaságban gyorsabban is ment az idő. Összességében jó élmény volt a verseny.

Mi volt a legnehezebb?

A Nagy-Szénásra felfelé kisebb hullámvölgybe kerültem, ám sikerült túljutnom rajta, s visszatért az erőm. Fizikailag és mentálisan is rendben volt minden.

Új szervezői csapat rendezte az eseményt – milyennek találta?

A régi szervezésben egyszer kísérőként segítettem a barátomat, akkor többen voltak. Most amikor befutottam a célba, szinte üresnek tűnt a csarnok, furcsálltam a nagy csendet. Igaz, én saját frissítést használtam, de a frissítőpontokat bőségesnek találtam, és a szalagozást is elég jónak, igaz, én az órámon lévő tracket követtem, illetve a turistajelzést figyeltem. A verseny végén a szervezők hatalmas hamburgereket osztogattak, nagyon jól néztek ki, de akkor sajnos nem kívántam semmi ilyesmit. Az új szervezőcsapat próbált mindenre figyelni, sikerült egy jó kis versenyt összehozniuk, de persze mindig lehet min javítani. Például a befutóidőket nem írták jól ki a verseny után, az órámon és a célkapun is 10:24:35 volt, míg most 10:25:14 szerepel az oldalukon feltüntetve.

Mik a tervei az ultrafutásban?

Régóta szeretnék hosszabb távokat futni, a Piros 85 jelentős mérföldkő volt. Amíg nem teljesítettem, nem is mertem ennél hosszabb távokban gondolkodni. Jelenleg a száz kilométer körüli távok vonzanak. Konkrét versenyt nem néztem ki, ha valamelyik megtetszik, arra benevezek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.