Két év kényszerű kihagyás után rendezték meg újra

2022.06.26. 14:29

Soha nem látott tömeg volt az idei Rózsaünnepen - fotógaléria

Fogyatékkal élők és általános iskolások vonultak a Szőregi Rózsaünnepen már hagyományosnak számító menet elején szombaton. Az idei rózsaünnepen is rengeteg -féle jármű vonult fel, többségükben persze most is feldíszített lovaskocsik voltak. A meneten kívül számtalan más program is várta az érdeklődőket, este például retró házibuli volt, de előtte még felléptek a szőregi óvodások is.

Suki Zoltán

Feldíszített járművekből idén sem volt hiány a két év után újra megrendezett szőregi Rózsaünnepen. Fotó: Sándor Judit

Két év kényszerű kihagyás után szombaton újra megrendezték a Szőregi Rózsaünnepet. A programok már délelőtt elkezdődtek a Monti parkban, ahol különféle műsorokkal, és fellépőkkel szórakoztatták a közönséget. A tömeg kicsit nehezen kezdett gyülekezni, mert az eső lába folyamatosan ott lógott a park felett. Az árusoknak a hirtelen jött csapadék miatt kétszer is össze kellett pakolniuk, azok jártak jól, akik hoztak magukkal esernyőt, ők szárazon megúszták a délelőttöt.

Mire azonban elindult a Szőregi Rózsaünnep egyik leglátványosabb programja, a szombat délutáni Rózsaünnepi felvonulás, szerencsére az idő is kisimult. A vonulók verőfényes napsütésben tették meg a Bánya utca – Szerb utca – Hősök tere – Magyar utca – Gőzmalom utca – Szerb utca – Bánya utca útvonalat.

Még a felvonulás előtt tudtunk beszélni néhány résztvevővel. Tóth Péter, a TOP-Dance tánciskola vezetője két kolléganőjével már az utolsó simításokat végezte a kocsiján. Azt mondta, hogy volt egy fellépésük is a Monti parkban, vagyis csak lett volna, mert elmosta az eső, így már javában a felvonulásra készülnek. Ők egy személyautót díszítettek fel, amire 300 szál vörös rózsát raktak, és még plusz díszek is kerültek a kocsira.

Ördög Bencéék pedig a sűrűjéből vágtak neki a felvonulásnak, hiszen ott laknak, gyakorlatilag a házuk elől indult el a menet. A házuk előtt egy kistraktor állt pótkocsival, tetőtől talpig rózsában. Ördög Bencéről kiderült, hogy ő még termeszti is a rózsát, viszont önálló felvonulóként ez volt az első rózsaünnepe. Erre a traktora is 300 rózsa került, amit borostyánnal dúsítottak.

Ördög Bencéék, és a Top-dance-esek feldíszített járművei is nagyon jól néztek ki, Buknicz Luca viszont úgy döntött, hogy nem kockáztat, és az összes olyan elemet beveti, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A fiatal, egyébként szintén szőregi lány három pónilóval érkezett, és persze egy hozzájuk tartozó, kicsi kocsival, minek még a kerekei is fel voltak díszítve. Hogy a menetben mennyien tapsoltak külön neki, nem lehet tudni, de jó eséllyel szinte mindenki. Lucáéknak ez már a harmadik felvonulása volt, a koronavírus-járvány előtti kettőn is ott voltak a pónikkal.

Délután öt órára már mindenki elkészült a díszítéssel, és a menet útvonalán gyakorlatilag egy gombostűt sem lehetett lejteni. A felvonulás elején fogyatékkal élők és a biciklisek mentek, akik után az általános iskolások érkeztek. Utánuk pedig ahány féle, annyi jármű jött, de természetesen ahogy máskor, most is a lovaskocsikból volt a legtöbb. A forgatókönyv pedig a már jól ismert volt: akik vonultak, rózsákat, vagy éppen rózsaszirmokat szórtak a nézelődők közé.

A felvonulással persze nem lett vége az ünnepnek. A programok a Monti parkban folytatódtak, ahol felléptek a szőregi óvodások, a Blues Bell zenekar, zárásként pedig még egy retro házibulit is tartottak azoknak, akik kitartottak egészen szombat estig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!