Vezető hírek

2022.06.30. 10:00

Kétszer is előírásokat és gázvezetéket megsértve ástak a kivitelezéskor

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik egy megyebeli kistelepülésen végzett szabálytalan közmű-kivitelezés során kétszer is gázömlést idéztek elő.

delmagyar.hu

Illusztráció: Kiss Annamarie

A vádirat szerint 2019. év során a vádlottakat projekt menedzserként, művezetőként valamint munkagép-kezelőként alkalmazó cég alvállalkozóként erősáramú vezeték lefektetését vállalta a falu egy utcájának teljes hosszában. A vonatkozó tervdokumentációban illetve a gázművek közműnyilatkozatában szerepelt, hogy a tervezett elektromos hálózat részben egy gázvezetéket fog keresztezni, illetve részben annak nyomvonalával párhuzamosan halad majd, illetve az is, hogy emiatt milyen biztonsági előírásoknak kell eleget tenni a kivitelezés során.

A vádlottak azonban ezeket az előírásokat nem tartották be, a munkaterület kijelöléskor a projektvezető eleve a gázvezetéktől tartandó biztonsági zónát sem mérette ki, majd a munkát a művezető szakfelügyelő hiányában kezdette meg. 2019. szeptember 13. napján a vádlott olyan helyen ásott a markológéppel, ahol már csak kézi ásás lett volna megengedett, és megsértette a gázvezetéket. 

A gáz két órán át ömlött a vezetékből, 66 méter sugarú körben olyan robbanásveszélyes teret alakítva ki, mely láng hatására berobbanhatott volna. A veszélyhelyzetet a katasztrófavédelem munkatársai hárították el. Mindezek ellenére másnap változatlanul a szakfelügyelet távollétében és kapkodva folytatták a munkavégzést, melynek során a markológép árokásó lapátjával a gépkezelő vádlott megütött és eltört egy gázcsapot, így ismét gázszivárgást idézett elő, melyet egy óra elteltével hárítottak el.

A vádlottak magatartásának következtében a közelben álló lakóépületek valamint a bennük tartózkodó személyek élete, testi épsége közveszélynek voltak kitéve.

A járási ügyészség a vádlottakkal szemben gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétsége miatt emelt vádat. Az elkövetők bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!