Közgyűlés

2022.09.26. 07:00

5 évre kapták meg a Táltos iskolát

Nem tudni, valóban közhasznú-e a Kalyi Jag, az alapító okiratot sem mutatták be.

Kovács Erika

A Kalyi Jag munkatársai furcsa és szokatlan hangnemet ütöttek meg a közgyűlésen, az egyesület elnöke nem tette tiszteletét. Fotó: Kovács Erika

A Kalyi Jag Egyesület munkatársai furcsa hangnemet ütöttek meg a vásárhelyi közgyűlésen, amit több képviselő is értetlenül fogadott. Végül a közgyűlési többség szavazata alapján, kérésükre, ingyenesen átadták a volt Táltos iskola épületét a civil szervezetnek, de nem 15, hanem 5 évre.

A Kalyi Jag Egyesület azzal a kéréssel fordult a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz, hogy 2022. október 1-jétől 2037. szeptember 30-ig, majd további öt évre, 2042-ig adják át ingyenes használatba a Nyár utca 56. szám alatti önkormányzati épületet, az egykori Táltos iskolát, ahol hátrányos helyzetű roma és nem roma diákoknak általános iskolai, szakképzési, gimnáziumi képzést szerveznének, illetve alapfokú művészetoktatási intézményt működtetnének. Az egyesület saját költségére vállalta a 786 négyzetméteres épület 2 éven belüli felújítását. Az oktatást jövő szeptemberben kezdenék.

Az egyesület két tagot delegált a közgyűlésre, akik felkészületlenek voltak és furcsa, vádaskodó, számonkérő hangnemet ütöttek meg.

Buda Károly, az egyesület munkatársa igen indulatosan szólalt fel. Számon kérte, hogy miért nem szavazta meg a bizottsági ülésen mindenki a kérésüket.

Az a célunk, hogy felzárkóztassák a mélyen hátrányos helyzetű embereket, hogy megfelelő szakmát tudjuk biztosítani. Nem tudom, kinek és miért van ez ellenére? Önöknek az a feladatuk, hogy az ilyen indítványokat támogassák, nem értem, miért mondanak erre nemet? Gondolkozzon el az a képviselő, aki ezt nem támogatja!

 – mondta.

Kis Andrea jogkör nélküli alpolgármester kikérte ezt a stílust, Krupiczer Ferenc képviselő is számos aggályának adott hangot, javasolta, hogy 15 év helyett 5 évre adják oda az épületet.

Hajnóczi Mara, az egyesület másik jelenlévő képviselője azt állította, Vásárhelyen senki nem tett semmit a romákért, nincs munkalehetőség sem.

Amikor meg jön egy ilyen lehetőség, akkor meg eltapossuk?

  kérdezte.

A képviselők 9 igen, 6 tartózkodás mellett 5 évre átadták a Kalyi Jagnak a Táltos iskolát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában