Főző- és tepertősütő verseny

2022.10.01. 14:44

Sült és fogyott a töpörtyű Bakson - fotógaléria

Szombaton negyedszer tartották meg a Töpörtyű-fesztivált Bakson, amely idén is nagy sikert aratott. Sült és fogyott a tepertő, és azt is megtudtuk, hogyan kell készíteni az igazán jó szalonnából sütöttet.

Imre Péter

Szombaton már negyedszer tartották meg  a Töpörtyű-fesztivált Bakson. Fotó: Imre Péter

Már a buszból is lehetett látni, hogy buli van a baksi faluház előtti téren. Szombaton már negyedszer tartották meg  a Töpörtyű-fesztivált – tudtuk meg Búza Zsolt polgármestertől. A település első embere még elmondta: főző- és tepertősütő versenyt is meghirdettek, figyelik és nagyon lényeges, hogy a nevezett csapatok milyen ételeket "gyártanak, gyártottak", de az értékelésnél másra helyezték a hangsúlyt.

A Covid utáni időszakban fontosabb a csapatok összetartása, együttműködése más társaságokkal, illetve a csapaton belüli összhang. Ezt mindenki érzi. Igazából emberségből vizsgáztak – jelesre – a helybeliek, a résztvevők. Helyezések nem lettek, mindenki oklevelet, emléklapot kapott, vagyis mindenkit első helyezettnek tekintettünk

 – közölte Búza Zsolt. Majd a mellette elhaladókhoz szólt: 

Sziasztok, egyetek!

 

Már megtörtént

 – érkezett a válasz – a gyerekek is jóllaktak, elpilledtek, nem tudom, hogyan ugrálóváraznak így. Testvértelepülésről is érkeztek vendégek az eseményre. 

Sertésből készült minden tepertyű, de különlegesség volt a nyúltepertő

 – mondta nevetve. Csodálkozó ábrázatomat látva megkönyörült, és közölte, annyira ritkaság, hogy olyan nincs.

A programban a csillámtetováláson kívül sorversenyek is szerepeltek, melyeket úgy szerveztek meg, hogy még a mozgássérültek is benevezhessenek.Visszatérve az ételekhez, a tepertőn kívül – ha valaki nem kedvelte volna – a bográcsokban rotyogott csülök- és kecskepörkölt (ezt megkóstoltuk, finom volt!), húsos káposzta, de sültek is készültek. De a "címszereplő" végül is a tepertő volt. Korom Ferencet, aki az önkormányzatit sütötte, kérdeztük meg, hogyan készül az igazán jó töpörtyű.

Fiatal sertés 5 centi vastag szalonnája szükséges, melyeket egyenletes, mintegy 1  centis csíkokra szeletelünk. Fontos az arányosság, mert így egyszerre és egyforma állagban készül el, nem lesz közte nyers. Végül vízzel hintjük meg, hogy a bőre puha és ropogós legyen. A családnak is mindig én csinálom, eddig még nem volt rá panasz 

– jelentette ki büszkén az egykori boltvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában