Kiálltak a pedagógusokért

2022.10.05. 20:44

Beszóltak Tóth Károlynak a szegedi tanártüntetésen

Háromszáz tüntető gyűlt össze szerda este a Széchenyi téren.

Munkatársunktól

Fotó: Sándor Judit

Nagyjából háromszáz tanár és diák gyűlt össze szerda este Szegeden a Széchenyi téren, hogy a pedagógusok munkájának elismeréséért, és a tanárok megbecsüléséért tüntessenek. Az eseményt a Szabad Város Egyesület Szeged és VVL - Veritas Virtus Libertas nevű csoport szervezte, akik meghívták a rendezvényre Tóth Károlyt is. Az MSZP-s önkormányzati képviselő elmondta, hogy maga is pedagógus, de nem sok szót vesztegetett a tanárok problémáira. 

Elmondta, hogy egy pályakezdő pénztáros is többet keres mint egy tanár, és ez nem jó. Ezután elkezdte sorolni a szokásos városi szöveget arról, hogy uniós pénzből mennyi óvodát és bölcsődét újítottak fel, majd Klebelsberg Kuno egykor közoktatásügyi miniszter életművét kezdte ismertetni. Az egyik tanárnak ekkor lett elege, és azt kiabálta neki, hogy elég lesz a történelemórából, azt ők is jól ismerik, és nem azért jöttek, hogy ezt hallgassák. A tömeg nagy része helyeselte ezt a véleményt.

Utána Andóczi Balogh József, a Deák Ferenc Gimnázium tanára kapott szót, aki valóban a tanárok gondjairól beszélt. Ő elmondta, hogy nem értenek egyet a jelenlegi oktatáspolitikával. Szerinte változtatni kell a tarthatatlan bérviszonyokon, és azon, hogy kellő oktatási szabadságot kapjanak. Hozzátette: szolidárisak minden pedagógussal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában