Fürdőszoba, beépített konyha

2022.11.30. 08:20

Megérkeztek az első mobilházak a vásárhelyi kempingbe

Az ötből két mobilház már megérkezett a hódmezővásárhelyi kempingbe. A napokban kerültek a helyükre. Év végéig még a hiányzó hármat is leszállítja a közbeszerzés győztese.

Kovács Erika

Ezek a mobilházak a kisebbek, 41 négyzetméter alapterületűek. Fotó: Kovács Erika

– Három kisebb és két nagyobb mobilház kerül a HVSZ Zrt. beruházásában a kempingbe, a kempingfejlesztési program második ütemében. A házak úgy érkeztek, hogy a fürdőszoba és a konyha is be van már építve, készen vannak a belső burkolatok is. Nekünk már csak a szobákat kell majd berendeznünk – mondta Katona Zsolt, a Hód-Fürdő ügyvezetője.

A kisebb házak 41, a nagyobbak 51 négyzetméteresek. Az apartmanok 1, illetve 2 szobás, nappalival, konyhával, fürdőszobával rendelkező lakóegységek, amik 4-6 főnek biztosítanak majd szállást. Katona Zsolttól megtudtuk, a tervek szerint már tavasztól várják a vendégeket. A mobilházak fűthetők, első körben klímával, ami a nyári hűtést is biztosítja, a későbbiekben úgy tervezik, hogy rácsatlakoznak a termálfűtési rendszerre is.

Az ügyvezető azt is elmondta, eredetileg a 2022-es év szezonkezdetére tervezték a mobilházak átadását a kempingben, de ez az anyagellátási bizonytalanságok miatt csúszott, ezért a lakóegységek telepítésének határidejét év végére módosították.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában