Pénteken Cegléden kezdik a bajnokságot

2023.02.02. 16:17

OTP Bank-Pick Szeged: sok minden eldőlhet februárban

Még egy hét sem telt el a világbajnokság befejezése óta, de ma már bajnoki mérkőzésen lép pályára az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. 18 órától a tabella utolsó előtti helyét elfoglaló Cegléd vendégei lesznek Mikler Rolandék Abonyban.

Becsei Dávid

Fontos Bajnokok Ligája-mérkőzések várnak Rosta Miklósékra ebben a hónapban.

Fotó: Karnok Csaba

Tizenkét szegedi kézilabdázó lépett pályára legalább egyszer a vasárnap késő este a dánok sikerével zárul férfi kézilabda-világbajnokságon. Heten egészen a legjobb nyolcig jutottak, a spanyol Imanol Garciandía nyakába pedig bronzérem került. Alexander Blonz és Norvégia a hatodik helynek, míg a magyarok a nyolcadik pozíciónak és az ezzel járó olimpiai selejtezőre kijutásnak örülhettek. 

Még el sem kezdődött a tavaszi szezon, máris zsúfolt program fogadja a fenn említett társaságot. Vasárnapi utolsó vb-mérkőzésüket követően tértek haza Szegedre, majd szerdán délelőtt már a teljes Pick-keret edzésen vett részt a Pick Arénában. Vannak, akik kilenc válogatott meccsel a hátuk mögött kezdhetik meg a tavaszi hadjáratot klubcsapatukkal. 

Három-három bajnoki és Bajnokok Ligája-találkozót tartogat 2023 februárja az OTP Bank-Pick Szeged számára. Hazai porondon kizárólag idegenben lépnek pályára Juan Carlos Pastor tanítványai, míg a nemzetközi programban egy hazai fellépés szerepel, február 16-tól a német THW Kiel ellen. Erre a mérkőzésre már nagyjából ötezer jegy elkelt, így nem árt sietne a belépővásárlással azoknak, akik élőben szeretnék látni az ötszörös magyar bajnokot ebben a hónapban. 

Ma Cegléden hangolódhat rá a meccsritmusra a Szeged, míg jövő csütörtökön már a dán Aalborg otthonába utaznak BL-találkozóra, majd szombaton egy budakalászi mérkőzés lesz a Kiel elleni hazai összecsapás főpróbája. Február 22-én még Barcelonában is jelenésük lesz – 25-én pedig Balatonfüreden – Bánhidi Bencééknek, majd március elsején itthon zárul a csoportkör a Nantes ellen. 

Ellentétes lesz tehát a február. Itthon könnyebb bajnokik, míg a Bajnokok Ligájában sorsdöntő összecsapások várnak a szegediekre. A továbbjutás nem lehet kérdés, a márciusi kiesés szakasz miatt viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan szerepel idegenben a sztárcsapatok ellen a Pick Szeged. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában