Gazdára talált a bántalmazott mindszenti Manó

2023.02.06. 07:00

Együtt költözött új családhoz a két beteg cica

Két, úgynevezett macska AIDS betegséggel élő mentett cicát fogadtak örökbe a napokban a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületétől. Fertőző betegségük miatt kétséges volt, hogy ez valaha megtörténik.

Tábori Szilvia

Jóra fordult a beteg macska sorsa, felelős gazdák gondozzák. Fotó: Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Egy vásárhelyi orvos budapesti fia fogadta örökbe a Hódmezővásárhelyi Állatvédő Egyesületnél élő, úgynevezett macska AIDS-el küzdő két macskát. Lujzit súlyos tüdőgyulladással találták Hódmezővásárhelyen, kétséges volt, hogy életben marad-e. Manó pedig az a mindszenti cica, akit csúnya, feltehetően rühes bundája, bőre miatt rendszerint elkergették megszokott helyéről. Végül sokkos állapotban, állkapocs- és medencecsont töréssel került elő az akkor még gazdátlan jószág. Mindketten a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületéhez kerültek. Manót ugyan gyógyulása után többen is örökbe fogadták volna, de FIV fertőzése miatt miatt csak egyedüliként, vagy már szintén fertőzött társ mellett élhet. Az immunhiányt okozó a betegség párzással, vagy verekedéssel terjed. A nőstény macskák vemhesen a teljes almot "megfertőzhetik". A FIV lassú lefolyású betegség: a felnőtt macskák immunrendszerük gyengesége miatt különféle betegségekre hajlamosak, de karban tartható állapotuk. Gyógyíthatatlan betegségük miatt Lujzi és Manó az állatvédőknél éltek egymás társaságában, mígnem a napokban mindkettőjüket örökbe nem fogadták. 

– Tragikus történetük ellenére is mindketten élni akartak, mi pedig hittünk bennük. Rengeteg emlék köt bennünket hozzájuk. Köszönjük édesanyánknak, örökös tagunknak, aki a kezdetektől segítette mindkét cicát. Köszönjük állatorvosaink munkáját, minden támogatónknak, aki segítette védenceinket adományával – fogalmazott Balogh Ernő, a vásárhelyi civil szervezet elnöke. Hozzátette, köszönettel tartozik Dorinának és családjának, akik évekkel ezelőtt megtalálták Lujzit. A sok gondozásért Rózsikának, Kittinek, Zsókának, illetve Péternek. Illetve természetesen hatalmas köszönet az örökbefogadó Endrének és családjának, amiért hosszú ideje segítette Lujzit és Manót. És végül otthonukba fogadták őket, felelősséget vállalva értük betegen is.

Balogh Ernőtől megtudtuk, hogy jelenleg további 18 gazdátlan cica vár örökbefogadóra a Hódmezővásárhelyi Állatvédő Egyesületnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában