Szegedi hírek

2023.03.23. 18:50

Megkezdődött a Toros Pálinkafesztivál a Dóm téren - Fotók

delmagyar.hu

Vasárnapig tart a toros pálinkafesztivál a Dóm téren. Fotó: Karnok Csaba

A Magyar Pálinkalovagrend felvonulásával csütörtök délután megnyílt a 12. Toros Pálinkafesztivál. Piros László örökös tiszteletbeli nagymester beszédében elmondta, a lovagrend célja a 2004-es alapításkor az volt, hogy a pálinkát kihozzák a restikből a polgári szalonok asztalára. Ez pedig szerinte sikerült is, hiszen a nemzeti italt már nem a kerítésszaggató aromával, hanem az érett gyümölcsillatú itallal azonosítják.

A Dóm téri rendezvény az első két napon böllérprogramhoz képest meglehetősen nagy melegben, 20 fok feletti maximumhőmérsékletben várja a kilátogatókat. Cserébe viszont igen változatosan lehet ittas állapotba kerülni – már ha valakinek itt ez a célja. Árulnak ugyanis a névadó ital mellett különféle borokat és söröket is. Prémium termékekből sincs hiány, ezekért azonban mélyen zsebbe kell nyúlni. Aki nem elégszik meg a 400 forintos forralt borral, a minőségi borokért deciliterenként akár 1200 forintot is fizethet. A 4 decis poharas sört 900 és 1500 forint közti áron mérik, a pálinka 2 centjéért 500-1000 forintot kérnek a kereskedők. Természetesen nem csak italozni lehet: lángos, hamburger, kürtős kalács, sajt, hentesáru és melegkonyhás ételek is szerepelnek a kínálatban. Hogy a gyerekek se unatkozzanak, egy kis vidámparkot is felállítottak a tér hátsó részén. 

A böllérverseny szombaton reggel 7 órakor kezdődik, vasárnap délelőtt 10 órától pedig káposztafőző versenyt tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában