Helyi életstílus

2023.05.30. 16:20

Tinibulival indul a nyári szünet Szentesen

M. A.

A város is támogatja a tanévzáró bulit. Fotó: Majzik Attila

Közeledik a tanév vége, ennek pedig csalhatatlan jelei, hogy egyrészt már alig találni gyereket az iskolában, mert mindenki osztálykiránduláson van, másrészt pedig a bulik is kezdenek megszaporodni. Az „évzáróra” a Hétpettyes Katicabogárka szórakoztató és fejlesztő központban is készülnek, június 16-án 17 órától tini diszkóval várják a felsős általános iskolásokat a Petőfi utcai épületükben.

Mint Szunyiné Bende Laura, a központ vezetője elmondta, eddig inkább a kisebbeknek szerveztek programokat, de szeretnének a nagyobbak felé is nyitni.

Egy olyan alkalmat szeretnénk szervezni, ahol biztonságos, ellenőrzött körülmények között bulizhatnak a gyerekek. A fiatalok itt együtt lehetnek és jól érezhetik magukat

 – tette hozzá.

Szabó Zoltán, Szentes polgármestere megjegyezte, az önkormányzat is örül a kezdeményezésnek.

Jó ötletnek tartjuk a tinidiszkót, egy ilyen alkalommal a kicsit zárkózottabb fiatalok is könnyebben megnyílhatnak. Lényeges számunkra, hogy minden egyes korcsoport megtalálja a számítását a városban 

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette, támogatásként a város a DJ-t „teszi hozzá” a programhoz.

A nyári szünet első napján persze nem csak bulizni lehet majd, a fiatalokat csokiszökőkút, alkoholmentes koktélok és xbox is várja majd.

A szentesi központ vezetője elárulta, ha a gyerekeknek tetszik a kezdeményezés, akkor nyáron akár kertmozival, tábortüzes esttel, közös beszélgetésekkel vagy társasjáték klubbal is jelentkezhetnek majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában