Szegedi hírek

2023.06.01. 20:00

Több százan demonstráltak Szegeden – Fotók

Elsősorban a státusztörvény bevezetése ellen tiltakoztak azok a demonstrálók, akik csütörtökön részt vettek az országosan meghirdetett megmozdulás szegedi eseményén. Több százan gyűltek össze a Dugonics téren, a beszédek a Széchenyi téren hangoztak el, ahova a tömeg átvonult.

Timár Kriszta

Ismét több százan vettek részt az oktatásügy problémáira rávilágító demonstráción Szegeden. Fotó: Gémes Sándor

Az eredeti tervek szerint június elsejével lépett volna életbe a státusztörvény, amely számos ponton módosítja a pedagógusok helyzetét. Az egyik legfontosabb változás, hogy a jövőben megszűnne a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetne be. De ebben szerepel a teljesítményértékelés, és az is, hogy az iskolát érintő kérdésekbe a tantestületnek már nem sok beleszólása lenne.

Bár a törvény élesítéséről még nincs hír, az ország számos pontján csütörtökre tömeges akciókat szerveztek. Szegeden a Dugonics térre várták az oktatásügyért kiállókat, illetve a pedagógusokkal szimpatizálókat. A 17 órás kezdésre már több százan várakoztak táblákkal, feliratokkal felszerelkezve. Többen gyermekeiket is elhozták. Láttunk olyan óvodást, aki miközben nyalta a fagyiját, a hátán tábla hirdette: „Nyugdíjba ment mindkét óvónénim. Lesz helyettük bárki?” Más kicsik síppal a szájukban rohangáltak, lelkesen zajongva vele. Ők nyilvánvalóan nem sokat értettek abból, miért vannak a rendezvényen, a megye különböző iskoláinak képviselői, szülők, diákok, pedagógusok azonban igen.

Elsősorban a státusztörvény ellen szól ez a megmozdulás. Azt reméljük, sikerül elérni, hogy be se terjesszék

 – mondta el lapunknak a főszervező, Hegyi Adrienn.

A Dugonics téren egyedül Körmendi Zoltán mondott beszédet. A Momentumos politikus, aki egyébként tanárként végzett, úgy fogalmazott, 14 nap van még, hogy a nyári szünet előtt a parlament döntsön a státusztörvény bevezetéséről. 

Minden ilyen nyilvános akció azt szolgálja, hogy ez ne történjen meg. Amíg van sztrájkoló szülő, diák és tanár, addig van remény is 

– mondta.

A tömegben, amely a beszédet követően az Oskola utca és a múzeum érintésével a Széchenyi térre vonult, ott volt Márki-Zay Péter is. A fák alatt felállított színpadon versek és dalok mellett tanárok, diákok és a szülők véleménye is elhangzott az oktatás jelenlegi helyzetéről. A demonstráció este 7 óra után ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában