Sándorfalva

2023.06.04. 15:40

Hétszázezer forintot hozott Kristófnak a gyereknap - Galéria

Gyereknapi forgatagra várták kicsiket és nagyokat vasárnap Sándorfalván. A színes programkavalkád amellett, hogy a gyerekeket szórakoztatta, jótékony célt is szolgált. A résztvevők adományaiból néhány óra alatt 700 ezer forint gyűlt össze az ötéves Kristóf számára.

Timár Kriszta

A gyereknapi programkavalkád idén jótékony célt szolgált Sándorfalván. Fotó: Karnok Csaba

Egy ötéves kisfiú volt a főszereplője a vasárnapi sándorfalvi gyereknapnak. Az egész kisváros Klubicza Kristófért fogott össze, hogy rehabilitációját támogassák. Kristóf történetét lapunk mutatta be először: kifele kancsal mindkét szemére, a szemhéja pedig rálógott a pupillájára. Évekig tartó vizsgálgatások után derült ki, hogy az egyik szemizom, amely tartja a szemgolyót, le volt szakadva. Ezt csak egy speciális, spanyolországi műtéttel lehetett orvosolni, a szükséges 5 millió forintot jószándékú emberek két nap alatt összeadták a családnak.

Kristófot másfél hete műtötték meg Barcelonában. Teljesen jól érzi magát, így az adománygyűjtő rendezvényre családjával együtt ő is kilátogatott. A szervezők egy nagy doboz Lego-val köszöntötték.

 

Bulinap van nekem 

– foglalta össze, amikor azt kérdeztük tőle, miért jött össze ez a sok ember a Kastélykertben. Leginkább a kutyás bemutató keltette fel az érdeklődését, de főleg édesanyja közelében nézelődött. Mint megtudtuk, azt nem nagyon kedveli, ha az érdeklődés középpontjába kerül.

Édesanyja, Andruk Edit lapunknak elmesélte, csak pozitív élményeik vannak a spanyol kórházról.

Az első napon az orvos 40 percig vizsgálta. Másnap, a műtét alatt is nagy gondot fordítottak arra, hogy folyamatosan tájékoztassanak bennünket, és azóta is napi kapcsolatban vagyunk a doktor úrral. Minden nap küldünk neki fotókat Kristóf szeméről és hétfőn lesz egy videós konzultáció is 

– sorolta. Kristóf egyébként még nem tud pislogni, aludnia is nyitott szemmel kell. Hogy ne száradjon ki a szeme, 3 óránként kenik. Olyan készítményeket írtak fel ehhez, amelyeket Magyarországon nem is lehet kapni, most kell új adagot rendelniük belőle az internetről.

Tornáztatja a szemét, 2 hét és 2 hónap között lesz az az idő, amikor már újra be tudja majd csukni. A szemhéja viszont már rendben van és fél év múlva ugyanolyan párhuzamos tekintete lesz, mint az egészséges társainak 

– beszélt a kilátásokról az édesanya.

A lényeg azonban, hogy Kristóf jól lát és nincsenek is fájdalmai, napszemüvege pedig kifejezetten menő megjelenést kölcsönöz neki. A sándorfalvi rendezvény célja az volt, hogy a család további kiadásaira gyűjtsenek. A helyi asszonyok által sütött süteményekből jótékonysági sütivásárt tartottak, de lehetett zsíros kenyeret is vásárolni adományokért. A futóverseny nevezési díja is tetszőleges adomány volt. A több mint 3 kilométeres távot futva, vagy bármilyen saját hajtású járművel meg lehetett tenni. Kristóf édesapja, Krisztián például rollerezett, de utólag bevallotta, ez rossz ötletnek bizonyult.

Még a futókat se tudtam leelőzni 

– mosolygott. Táborosi Mihály ugyanakkor teljes tűzoltó felszerelésben futott, nagyjából 25 kilónyi plusz súllyal.

Példát szerettem volna mutatni, hogy így is lehet 

– magyarázta döntését.

A gyerekeket kézműveskedés, csillámtetkó, íjászat, motorok, rendőr- és tűzoltóautó, sőt rabszállító is várta. Ezeken felül buborékparti is volt, a játékos hétpróbán pedig Nagy Péter olimpikon súlyemelő versenyeztette őket. – Nekem is van kisgyermekem, nem is volt kérdés, hogy jövök – mondta lapunknak. A rendezvényen végül csaknem 700 ezer forint gyűlt össze. A gyűjtés a héten tovább folytatódik a STAMI pénteki jótékonysági koncertjével.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában