Remek időben, remekül megszervezve szórakoztak a települések

2022.05.16. 07:00

Ez nem csak a rácalmási németek összejövetele

Rácalmás Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fruhlingsfest 2022 Rác­almás megszólítással nemzetiségi ünnepséget tartott szombaton. A rendezvény otthona a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár volt.

Agárdy Csaba

Az esemény moderátora (jobbról) Pál Péter volt, aki a rácalmási német önkormányzat elnökhelyettese Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A rácalmásiak nemcsak magukra gondoltak, hanem több olyan településre is, ahol német kisebbség él. Ezért vendégeik voltak az adonyi, a békési, a császártöltési, a mezőfalvi és a zirci „rokon” önkormányzatok képviselői is. 
A megjelenteket Pál Péter, a rácalmási német kisebbség elnökhelyettese köszöntötte, és gyakorlatilag ő volt az egész napos rendezvény moderátora. 
Aki szombaton délelőtt a rác­almási művelődési ház udvarába tévedt, az egyből láthatta, nem akármilyen esemény részesei lehetnek, hiszen szebbnél szebb népviseleteket láthattak, sőt, néhány férfi „felszerelése” a müncheni Oktoberfesten láthatóra emlékeztetett. (Legalábbis e sorok írójának a klasszikus rövidnadrágos svábok jutottak eszébe róluk.) 
Az első fellépő a megnyitó után a Rácalmási Napsugár Asszonykórus volt, amely elsőként a magyar, majd a magyarországi németek Himnuszát énekelte el. Ezek után német nyelvű dalok hangzottak el, amelyeket a közönség igen lelkesen fogadott. 
A kórus után viselet-bemutatót láthatott a nagyérdemű. A meghívott települések képviselői mutatták be a ruháikat. Ami érdekes volt, hogy nemcsak felvonultak a színpadra, hanem részletes ismertetőt tartottak a ruhákról: Milyen alkalomra készült, melyiket, melyik évszakban használták, így például arról is hallhattunk, hogy télen legalább három szoknya volt a hölgyeken. 
A színpadra azonban nemcsak fölvonultak a hölgyek és urak a nemzetiségi öltözetekben, hanem mindenki megajándékozta a másik önkormányzat képviseletében lévőket – elsősorban kézműves termékekkel. 

A séfek: Erős Péter, Nagy Zoltánné, Somogyi Zita, Plézer Nikolet


A műsor közben a kulináris élvezetek előkészítése már nagyban folyt, hiszen egy ilyen eseményen egy remek közös ebéd nem maradhat el. Sváb húsos káposzta készült krumpligombóccal Erős Péter vezetésével. Mivel tudjuk, mindent a magyarok találtak föl, ezért nagy újdonságot nem tapasztaltunk. Gyakorlatilag egy székelykáposzta készült, ami azért mondható speciálisnak, mert nem kevés karikára vágott füstölt kolbász is volt az ételben. 
És ahogy a meghívóban is szerepelt, ez a nap a mókáról szólt... 
 

Képünkön is látható: a hallgatóságnak tetszett a műso

KÉPGALÉRIA:


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában