Permetezés

2022.07.03. 07:00

Jelentős változások lépnek életbe júliusban!

Mint már beszámoltunk róla, július 1-től jelentős változáshoz kell igazodniuk a mezőgazdasági termelőknek: a permetezési naplót – mely a gazdálkodási napló része – csak elektronikus úton lehet vezetni. Aki ezt elmulasztja, utólag már nem tudja pótolni, és akár az agrártámogatásoktól is eleshet.

Mauthner Ilona/TEOL

20201118 Szeged Ideje van az őszi lemosó permetezésnek. Képen: Gyümölcsfa permetezés a Pápai utcában. Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország DM

Fotó: Karnok Csaba

Július elsejétől elektronikus úton kell vezetniük a permetezési naplót azoknak, akik értékesítési célból termelnek növényt, növényi terméket. Akik gazdálkodási napló vezetésére kötelezettek, a GN 10-es nyomtatványt június 30-ig kell kitölteniük, majd ezt az első félévre vonatkozó adatot kell jövő januárban beküldeni a Nébih-nek. 

Július 1-jét követően külön nem kell a GN 10 nyomtatványt kitölteni, ezt kiváltja az elektronikus permetezési napló. Ennek oka, hogy a múlt év decemberében megjelent az a jogszabály-módosítás, amely az agrár­digitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. 

Ennek értelmében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van. Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, a permetezési napló elektronikus vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról is nyilatkozni kell. 

Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih ) növény-talaj és agrárkörnyezetvédelmi igazgatója Szekszárdon a növényvédelmi mérnöki kamara által megtartott szakmai nap vendége volt. Ebből az alkalomból kérdeztük az elektronikus permetezési napló vezetésével kapcsolatban. 

A legfontosabb tudnivaló, hogy július 1-től elektronikusan kell vezetni a permetezési naplót. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gazdálkodó legkésőbb a permetezés megkezdése előtt tölti fel az adatokat, mit, mikor, mivel kíván permetezni. Ezt véglegesíteni a művelet befejezése után is lehetséges. 

Aki elmulasztja a permetezési napló elektronikus vezetését az utólag – hónapokkal később – ezt már nem tudja pótolni. Egy uniós jogszabálytervezet alapján jövő évtől ez az agrártámogatásokat is érintheti. 

Jordán László elmondta, már most ismerkedhetnek az érintett gazdák az új felülettel, június 30-ig tesztüzemmódban működik a rendszer, július 1-től pedig élesben megy az adatszolgáltatás. 

A jogszabály hangsúlyozza, hogy a nyilvántartásban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez a tevékenység szintén a növényvédő szer környezetbe juttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított – a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó – számlát 3 évig meg kell őrizni. 

Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettsége azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában