Rácalmás

2022.08.07. 16:00

A tetőszerkezet már elkészült

Szabó Szabolcs

Dualszky-Kovács István, a Sirály elnöke

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Új tetőszerkezetet kapott a rácalmási horgásztanya. Az épület fenntartója és tulajdonosa a rácalmási Sirály Horgászegyesület, amely több mint egy évtizeden át spórolt e felújításra. – Mondhatni, ez volt a horgásztanya már hosszú évek óta tervezett felújítási programjának első, fontos fejezete. Az alapanyag­árak szinte folyamatos emelkedését megpróbáltuk azzal kivédeni, hogy a szükséges kellékeket már jóval a gyakorlati munkák előtt megvásároltuk. Mint arról már beszámoltunk, egy II. világháborús bombát is találtak a szakemberek a régi tetőszerkezet bontása közben, szóval kalandokban is volt részünk bőven. A lényeg, hogy az össz­költségeket tekintve mindegy 11 millió forintba került ez a beruházás. 

Fontos megemlíteni, hogy Rácalmás város önkormányzata is támogatta a felújítást. Természetesen az egész ház felújítására elkészültek a tervek. Az utóbbi években pályáztunk a Civil Alapnál, ám forráshiány miatt nem kaptuk meg a remélt összeget. Pályázunk, reménykedünk. Az elnököt a térséget is érintő, hosszan tartó aszályról is kérdeztünk: – Tősgyökeres rác­almásiként a Duna mellett nőttem fel, aktív horgászként napi rendszerességgel figyelem a folyamhoz közeli mellék­ágakat, befolyásokat, öblöket. Ehhez hasonló aszályos helyzetet nem tapasztaltam. Nem pusztán a csapadékhiány a baj. Sajnos tavasszal is hónapokon át nem érkezett jelentősebb csapadék. Érdemes megnézni a szigeti fák lombkoronáit, mintha szeptembert írnánk. A folyamatosan alacsony vízállás miatt a halak is visszahúzódtak. Ha ezek a tendenciák megmaradnak és folytatódnak, akkor az egész ország vízgazdálkodási rendszerét újra kell gondolni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában