Az András büfénél

2022.08.16. 17:30

A villányi borosokkal a Balaton mellett találkozhattunk

A címben említett urak nem riválisként, hanem barátként érkeztek és ugyanolyan kötődéssel is távoztak egy parádés reggeli elköltése után. A helyszínt Balatonszemesen az András büfé terasza adta.

Balogh Tamás

A népes küldöttség általában augusztus elején érkezik

Fotó: Fotók: Balogh Tamás

A házigazdák a Dunaújvárosban is jól ismert Vincze András és a fia, Attila voltak. Minden ceremóniától mentesen, jó barátsággal fogadták az országos hírességeket. Az idősebbik a cégalapító, mára a vétójoggal bíró szaktanácsadó, aki megteremtette az országosan jó hírnevet, az ifjabbik pedig a bevált módszereket alkalmazva viszi tovább a vállalkozást. 

A gazdagon megterített asztalnál foglaltak helyet a vendégek

– Rangos vendégeket fogadtunk a mai délelőttön, a villányi borászokat, akik régi barátaink. Ők már 2006-tól rendszeresen és szép számban érkeznek hozzánk, általában így, augusztus elején. Ha más nem is, ez biztosan az eszünkbe juttatja, hogy lassacskán vége az idei szezonunknak. Nekik pedig valószínűleg a szüret előtt már kevés ilyen közös kirándulásra alkalmas idejük lesz. Most viszont ala­posan kihasználták a lehetőséget, hiszen már majdnem dél volt, amikor elhagyták a teraszunkat. Annak, hogy a reggeli idejük egy délelőttöt jelentett, nagyon örülünk – mondta Vincze András, amit a fia a következőkkel egészített ki. 

A házigazdák: az ifjabb és az idősebb Vincze

– Ez egy ünnepünk, szeretjük őket egy finom reggelivel várni, amit örömmel fogyasztanak el, de cserében viszont szívesen várnak bennünket Villányba. Soha sem kérnek extravagáns ételeket, mert kedvelik a napi kínálatunkat. A szezonunk az előző évekhez hasonlóan jól sikerült. Ismét voltak olyan napjaink, amikor a levegő után kapkodtunk, de egy fiatal, energikus csapatunk van, minden nehézséget sikerrel megoldottunk. Hogy mikor úsztam utoljára a Balatonban? Tavaly a szezon végén... 
A hely állandó kínálatának megfelelően: sült süllő, keszeg, hekk, kolbász, rántott csontos karaj a hozzájuk illő köretekkel, palacsintákkal, világszínvonalon elkészítve. Tekintve a zárt csoportban érkező urak foglalkozását: a villányi borvidék legjobb boraival kínálták meg egymást. 
Dunaújvárosiként hogy lehet országosan elismert borász az ember? – tettük fel a kérdést. Sajnos leginkább úgy, hogy elköltözik egy boros vidékre. Gábor Dénes is egy különleges alakja volt az összejövetelnek. 

Berkes Gyula

– Sajnos csak öt évig voltam a város lakója. 1961-ben, nyolcadikos koromban költöztünk be, és utána még ott végeztem el a gimit. Az első körben nem vettek föl az egyetemre, ezért egy évet a vasműben is dolgoztam. Arany évek voltak. Borász akartam lenni... A főiskola elvégzése után kerültem Villányba gyakornoknak, és közben tanítottam a helyi szakközépiskolában. Onnét Balatonboglárra mentem, ahol szépen végigjártam az ottani boros szamárlétrát. Amikor a Törley megvette a BB-t, mindkét borászatát vezettem 2006-ig, a nyugdíjazásomig. Bár a boros karrierem egy kicsit elsodort, de húgomék máig ott élnek, így nagyon sok baráttal tartom a kapcsolatot, ezért gyakran visszajárok – mondta Gábor Dénes. 

Bock József villányi borász

Gere Attila különleges címek nélkül, egyszerűen szőlész-borásznak mondja magát. – Ilyennek érzem a státuszomat, és jól érzem magamat benne. Persze vannak estek, amikor nyilvános eseményen találkozok a fogyasztóimmal, akik elismerően néznek rám, ami még mindig meglep, és őszintén szólva örömmel tölt el. 
Fontosak-e még a borversenyek? – kérdeztük. – Nagy volt a lendületünk a ’90-es években. Főleg a külföldi kiállításokon való részvétel motivált bennünket, de semmi kereskedelmi hasznát nem tapasztaltuk. Az utóbbi néhány évben azért elküldtük a mintáinkat Zürichbe a Mondial des Merlots-ra – válaszolta Gere Attila. 

Gere Attila borász szintén Villányból

A népes társaságot Darnai József Ágoston villányi római katolikus plébános is erősítette. – A villányiak sem a bortól, sem a víztől nem félnek, ezekhez nem kell lelki támaszt adnom, egyszerűen a barátság hozott el velük. Közéjük való vagyok, hiszen a családom erről a vidékről származik. A borrendnek is tagja vagyok, ugyanakkor lelkipásztorként kívülről is kötelességem nézni a dolgokat. A hajón nagyon komoly szerepem van: jól kell érezzem magamat – hangsúlyozta. Majd így folytatta: Nekem a legnagyobb visszajelzés a fogyasztóké. Látom, hogy miből mennyi fogy, és ahhoz alakítjuk a termelésünket. A hazai piac az elsődleges a számomra, hiszen a forgalmunk kilencven százalékát teszi ki. 

Bíró Lajos séf is helyet foglalt a terített asztalnál

A maradék megy exportra, ami azért örvendetes, mert a magasabb értékű borokat viszik. 
Hogy érzi magát egy ilyen flancolás mentes teraszon? – kérdeztük Berkes Gyulát, a budapesti Biarritz étterem tulajdonosát, aki így válaszolt. – Amikor megkérdezik, hogy a Balatonon hová megyek, mindig ugyanaz a válaszom: a Bandi büfébe. Tökéletesen érzem itt magamat. Egyrészt személyes a kapcsolatuk a vendégekkel, másrészt a helyszín és a környezet is tökéletes. A gasztronómiai élmény is az. Amiket készítenek, azok egyszerű ételek, de hibátlanul készítik el azokat. 2000 óta vagyunk a borosokkal jó barátságban és a saját üzletünkkel munkakapcsolatban. Ezen a rendezvényen vendéglátósként a Bíró Lajossal csak mi ketten férünk be közéjük. 
 

A vendégsereg központjában Bock József állt. Hogy miért? Mások mellett a szakai elismerései is oda helyezik. –Ebben az életkorban már vannak az embernek olyan gondolatai, amivel ezt a modern és gyors világot talán visszatudja zökkenteni a valóságba. Úgy érzem, hogy még mindig van bennem energia. 
A Covid óta megváltozott a társadalmi kapcsolatunk? – Minél közelebb kell kerülnünk egymáshoz. A közömbösség nem jó irányba viszi a kapcsolatainkat. Harminc évvel ezelőtt személyesen beszéltük meg a problémáinkat, vagy a ránk váró feladatokat, egyáltalán a jövőnket. Ez a gond már a családjainkban is jelentkezik. Ma már nem jut rá idő, de mindenképpen meg kell találnunk rá a lehetőséget. A családomban és a vállalkozásomban is azt szoktam mondani, hogy „gyerekek, beszéljük meg”! Amikor csak levelezünk, és egy táblára írjuk föl az elvárásainkat, nemigen tudjuk meg az ő véleményüket, pedig azt megismerve valószínűleg jobb eredményeket érhetnénk el minden területen. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában