Ez már a nyolcadik maratoni versengés volt

2022.08.17. 09:00

Az alacsony vízállás változatos halfajtákat segített bele az egyesületi horgászok szákjába

TT

Jellemző volt a jó hangulat a maratoni versengés során Fotók: LI

Kulcs 

A helyi Horgász és Természetvédő Egyesület augusztus 13-ára szervezte meg nyolcadik alkalommal maratoni horgászversenyét. 
A reggeli gyülekező, majd a versenyhelyek kisorsolását követően kezdetét vette a huszonnégy órás megmérettetés a kulcsi Hullám utca, Deák utca alatti dunai partszakaszon. 
Idén tizenhat horgász indult a maratoni megmérettetésen. Az alacsony vízállás miatt szétszórtan lehetett csak horgászni, ez kicsit nehezítette a versenyzők dolgát. Ennek ellenére mégis jó hangulatban telt a huszonnégy órás verseny. 

Polányi Gábor
 

Az eredményhirdetésre a szokásokhoz híven vasárnap reggel került sor. Az idei kulcsi felnőtt maratoni horgászverseny győztese Polányi Gábor lett, a második Csusz Sándor, a harmadik helyezett Bogó Zoltán, őt követte a negyedik helyezett Verebélyi Péter. 
– Vannak olyan ismerőseink, barátaink, akikkel egész évben csak ezen a rendezvényen találkozunk. Ezért mi is nagyon várjuk a 24 órás versenyeket, vagy még inkább baráti vetélkedést. 
A halfajtákat tekintve változatos volt a verseny, mert a pontytól a süllőig sokféle halat gyűjtöttek a szákba a kulcsi egyesületi versenyen. Minden évben vannak új versenyzők. Az idei győztes, Polányi Gábor is első alkalommal indult, és máris győzedelmeskedett. 
Jellemző volt a jó hangulat, amit a családtagok vidám szurkolása és a bográcsban rotyogó gulyás teljesített ki igazi élménnyé. 
– A versenyzőkön és családjaikon kívül idén is sokan lejöttek a partra a település lakói közül, akik szívesen vannak közösségünkben – adta hírül lapunknak a Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület szóvivője, Méreiné Vali. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában