Danuvia Alacris

2022.08.19. 09:00

A korhű római gálya kikötött Adonynál

A Living Danube Limes Interreg projekt részeként szakemberek összefogásával egy teljes életnagyságú ókori római dunai őrhajó reprodukciója készült el.

Török Tímea

Térségünkben először Adonynál állt meg augusztus 18-án a Bárka Panzió kikötőjében

Fotó: LI

Az egykori Danuvia Alacris feladata a limes – azaz a Római Birodalom határának – őrzése volt. Élethű másának pedig az a célja, hogy felhívja a figyelmet a római limes útvonalának emlékeire, egyúttal összekösse az érintett múzeumokat, emlékhelyeket. 
A gálya 25 fős legénysége augusztus 10. és szeptember 1. között evez a Duna magyar szakaszán. Térségünkben elsőként Adonyban kötöttek ki tegnap. Ma délelőtt kulcsi kajakosok díszkíséretével indulnak tovább, dél körül megállnak a kulcsi hajóállomáson is. 
Majd ebéd után ismét vízre szállnak és augusztus 19-én délután Dunaújvárosban, a Szalki-szigetnél köt ki a Danuvia Alacris, ahol majd 17 órakor a táci Gorsium­ból érkezők is köszöntik a hajósokat. Dunaföldvárra az őrhajó augusztus 21-én délután érkezik. Ott a Poszeidón Egyesület bázisán fog kikötni, ide várják majd az érdeklődőket. 

Kikötött tegnap Adonynál az őrhajó Fotó: Laczkó Izabella
 


A megállóhelyeken lehetőség lesz a korhű, IV. századi őrhajó megtekintésére. A Magyar Nemzeti Múzeum kulturális menedzsere, Dankovics Rita tematikus vezetést tart Római kalandozások a Duna mentén címmel. Szó lesz az Élő Dunai Limes projektről, a Dunán a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó hajóútról, magáról a Danuvia Alacris hajóról, a római kori határvédelemről és az adott helyszín római kori mindennapjairól. 
Dunaújvárosban az interaktív séták időpontjai: augusztus 19-én 18.30, augusztus 20-án 10 órakor, 14 órakor és 17 órakor, augusztus 21-én 10 órakor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában