Petőfi iskola

2022.09.24. 11:30

Környezettudatosan és a tanulók támogatásáért

Papírgyűjtés, diákévnyitó és játékos akadályverseny szerepelt a Petőfi iskola pénteki programkínálatában.

Molnár Emese

Nagy volt a forgalom pénteken reggel a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán

Fotó: LI

Nagy volt a forgalom pénteken reggel a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán, ugyanis 7 és 8 óra között hozhatták a papírhulladékot, valamint a műanyag palackok kupakjait a diákok és szüleik a meghirdetett akcióra. 

Mind az alsós, mind a felsős diákok szorgosan segédkeztek a kötegelt papírhulladék pakolásában is Fotók: LI
 


Árvai Gyöngyi, az intézmény igazgatója felidézte, hogy intézményük 2020-ban elnyerte az ökoiskola címet, így a környezetvédelmi rendezvények alapvetően jellemzőek a tanévre. Sőt, a környezettudatos szemléletmód a mindennapjaik részét képezi, külön edényzetekben gyűjtik a PET-palackokat és kupakokat. Minden ősszel és tavasszal hirdetnek papír- és kupakgyűjtési alkalmat, amelynek szervezését, koordinálását a diákönkormányzat végzi. Juhász Veronika pedagógus, DÖK-vezető elmondta, egy fővárosi cég érkezett a papírhulladék elszállítására. A tanév első gyűjtési akciójának teljes bevételét a diákönkormányzat számára ajánlják fel, amely természetesen a diákokhoz kerül vissza olyan formában, hogy oktatási és szabadidős tevékenységeket finanszíroznak belőle. A második körben megosztják a támogatást, kap belőle a diákönkormányzat és külön az osztályközösségek is, azok kirándulásaikra fordíthatják az összeget. Annak érdekében, hogy minél jobban ösztönözzék a fiatalokat a felesleges hulladék gyűjtésére, a felső tagozatosok között zajló osztályversenybe beleszámított, hogy melyikük mekkora mennyiségben hozott papírt. Összesen mintegy 6,5 tonna papírhulladék gyűlt össze, valamint hat darab 160 literes zsáknyi kupak. 

Juhász Veronika DÖK-vezető és Árvai Gyöngyi, az iskola igazgatója 
Fotós: LI


Miután végeztek a gyűjtéssel, felsorakoztak az osztályok az udvaron. Ekkor következett a diákév megnyitója, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a diákönkormányzat elnöke bemutatja a társaknak a DÖK vezetőit, akikhez bármikor fordulhatnak segítségért, illetve ötleteik, javaslataik felvetése érdekében. Sajnos az elnök, Barzsó Vivien betegség miatt nem tudott most jelen lenni, így helyettese, Pötör Levente vezette végig a feladatot. 
Árvai Gyöngyi azt is elmondta lapunknak, hogy erre a péntekre tematikus napot hirdettek: papírgyűjtéssel indult a nap, majd következett három rendes tanítási óra. Ezt követően (csatlakozva a jövő héten esedékes Magyar Diáksport Naphoz) játékos akadályversenyt szerveztek a fiataloknak, az alsósok az udvaron, a felsősök pedig a Duna-parton ügyeskedhettek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában