Képgaléria

2022.09.25. 11:35

A polgári értékrendet szeretnék közvetíteni az összejövetelek által

A hagyomány, a tisztesség és az egymásra figyelés jelszavak égisze alatt szombati közösségi rendezvényével zászlót bontott a Rácalmás Polgári Egyesület az Almási Szalonban.

Molnár Emese

Térségünk országgyűlési képviselője, dr. Mészáros Lajos szerint a lokálpatriotizmust, a kulturális-szellemi örökséget erősítheti a polgári közösség.

Fotó: LI

Farkas Lajos történész, az Intercisa Múzeum igazgatója töltötte be a moderátori szerepet, és bevezetőjében egy igen lényegretörő felütéssel világított rá az egyesület létjogosultságára, ezzel együtt pedig arra a problémakörre, ami miatt az Európai Unió bürokratái támadják Magyarországot. Nevezetesen arra, hogy 2010-ben az alaptörvényben rögzítettük a keresztény kultúrán alapuló értékrendet. Mint mondta, annak idején II. János Pál pápa is szorgalmazta a javaslatot az unió felé, de ezt a kezdeményezését egyszerűen lesöpörték. Holott a nemzeti identitás, a nemi identitás és a kereszténység is mind-mind egy biztos alapot ad a közösségnek, amelyek nélkül gyökértelenné, elveszetté válik az ember. 

Stermeczki András evangélikus lelkész beszédét azon gondolat köré építette, hogy elsőnek lenni valamiben, kitaposni egy még járatlan utat, nem egyszerű. Az vezéreljen minket ilyenkor, hogy vajon jó célt szolgálunk-e vele. Mindig Isten, ezáltal az élet legyen az első, máskülönben viszontagságossá válik utunk. Ehhez kellenek az embernek gyökerek, és utalva a történész mondandójára, a probléma már ott kezdődik eleve, hogy ezt az elsőséget le kell írni, mintsem hogy természetes lenne. 

Az áldás és a közös ima után Terekiné Rendes Éva, az egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. A szervezet legfőbb célkitűzéseit összefoglalva elmondta, nyitottak és együttműködőek, a polgári értékrendet szeretnék közvetíteni különféle összejövetelek által, színesíteni a helyi közéletet, építeni és fejleszteni a környezetet. 

Németh Miklósné, Rácalmás alpolgármestere beszédében arról szólt, több civil szerveződés dolgozik azon, hogy minél élhetőbbé váljon a település, és örömmel fogadta, hogy most egy újabb ilyen egyesülettel bővült a kört. Mint mondta, olyan célkitűzéseket fogalmazott meg a Rácalmás Polgári Egyesület, amelyeket támogatni tudnak, mert nincs fontosabb a közösségnél és a hagyományoknál.

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő azért is tartja különösen fontosnak az egyesület megalakulását, mert ebben a térségben viszonylag kevesebb hagyománnyal rendelkezik a polgári értékrend képviselete. A lokálpatriotizmust, a kulturális-szellemi örökséget erősítheti, amelyben jómaga is szeretne részt venni. Azt is hozzátette, hogy aktuális kérdések megvitatására is alkalmat adhatnak a szervezet adott programjai. 

Mint például most az első rendezvényük, amelyen Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tartott előadást. Aktuálpolitikai kérdésekről beszélt első körben, legfőképp az Európai Unió vezetésének hibás lépéseiről, amelyek tovább súlyosbították az orosz-ukrán konfliktust, és a háború okozta gazdasági nehézségeket is. Mint mondta, Magyarország a béke pártján áll, hogy mielőbb véget érjen a háború. Ha sikerülne, akkor egyik első hatása az lenne, hogy az infláció és a gázár is a felére csökkenne. Arról is szólt, hogy a civil források nem kerültek veszélybe, és több, mint 11 milliárd forintot biztosítanak a szervezetek támogatására. A pályázatokat október 3-tól írják ki, amelyek egy hónapig állnak rendelkezése, és mielőbb döntéseket hoznak róluk, hogy már a jövő év első felében gazdálkodhassanak velük a szervezetek, akár energiakiadásuk megtérítésére is. Jelenleg mintegy 60 ezer szervezet szerepel a nyilvántartásban, ebből 20-30 ezer aktív pályázó. Fejér megye jól teljesít országos viszonylatban, erős itt a civil élet, és arra biztatja a közösségeket, hogy éljenek is a különböző pályázati lehetőségekkel.

Szalay-Bobrovniczky Vince előadása után egy kis szünet következett, ez idő alatt a vendégek az Almási Szalon udvaráról az impozáns belső helyiségben foglaltak helyett. Itt pedig a polgári és keresztény szellemiség egyik legnagyobb alakja, Kossuth-díjas színművészünk, Eperjes Károly szolgált irodalmi műsorral. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában