Közélet

2022.09.29. 18:16

Ülésezett a Fejér Megyei Közgyűlés

Tizennégy napirendi pontot tárgyalt a Fejér Megyei Közgyűlés a szeptember 29-i ülésén. Ezek közül két fontosabb témát emelt ki a döntéshozói munka után dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

Molnár Emese

Mint mondta, az ülésen jelen volt többek közt Balogh János országos rendőrfőkapitány, három megyei rendőrfőkapitány, valamint a megye országgyűlési képviselői és a főispán is. Ezen kiemelt érdeklődés legfőbb oka, hogy a közelmúltban személyi változás történt a megyei kapitányság vezetésében is. A rendőrségnél egy szakmai protokoll az, hogy tízévente áthelyezik a megyei vezetőket, a közgyűlés pedig a jogszabályi kötelezettségének megfelelően támogatását adta az új kapitány, Szabó Vendel rendőr ezredes kinevezéséhez. Egyúttal megköszönték az eddigi kapitány, dr. Varga Péter, és helyettesének, Vörös Ferenc munkáját (mindketten kapitányi feladatokat látnak el a jövőben is), mert emberileg és szakmailag is példás tevékenységet végeztek a megye lakosságának közbiztonsága érdekében.

Képek forrása: FMÖ

A közgyűlés másik kiemelt témájaként a különleges gazdasági övezethez kapcsolódó előterjesztésről beszélt dr. Molnár Krisztián. Két része volt ennek a napirendnek. Az egyik egy elnöki tájékoztató. Mint mondta, Dunaújváros önkormányzata és a korábbi ellenzéki képviselő, Kálló Gergely korábban azzal támadta személyét és a megyei önkormányzatot, hogy a különleges gazdasági övezet politikailag és jogilag is hiba, egy kár. Az is elhangzott részükről, hogy majd a 2022. április 3-i választás fogja megmutatni, hogy az emberek szerint szükség van-e különleges gazdasági övezetre, mert ha Kálló Gergelyre szavaznak, akkor nincs, ha pedig dr. Mészáros Lajos, akkor igen. 

 

- Láthattuk az eredményt, jelöltünk, dr. Mészáros Lajos elég nagy többséggel győzött, tehát ha politikai oldalról szerintük ez döntött, akkor az emberek meghozták a döntést. Ettől függetlenül jogi keresletet indítottak ellenünk és Rácalmás ellen, ezáltal az érintett települések ellen. Jogászként az volt a személyes véleményem, hogy mindenféle jogi és morális alapot nélkülöz a követelésük, hiszen azok az adóbevételek, amelyekre ők igényt tartanak, Rácalmáson és Iváncsán keletkeznek. Időközben, nyár végén mind Rácalmás, mind a megyei önkormányzat vonatkozásában megszülettek a bírósági ítéletek, amelyek azt mondták ki, hogy mindenféle jogi alapot nélkülöz Dunaújváros követelése, a fizetési kötelezettség és a jogi alap fennállta vonatkozásában is. Megjegyzem, többmilliós perköltséggel terhelték ezzel a dunaújvárosi embereket és a város önkormányzatát. A jogi sikeren túl számunka még fontosabb, hogy a dunaújvárosi kommunikációval ellentétben mi ténylegesen a térség lakóit szeretnénk segíteni, és a mai közgyűlésen mintegy 1,9 milliárd forint értékben tudtuk támogatni Kulcs, Adony, Rácalmás és Iváncsa vonatkozásában az ottélőket, főleg fejlesztési elképzeléseiket és az önkormányzat működési feltételeit. Olyan fontos feladatokat, mint például új szociális szolgáltatóépület megépítését vagy akár az adonyi rendőrőrs felújítását fogják megvalósítani ezekből a pénzekből- mondta az elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában