Dunaújváros

2022.09.30. 11:30

Ötvenhat lakó és szervezet nevezett be az idei felhívásra, most pedig díjazták a virágosítókat

Már kora tavasztól díszelegnek azon csodás ablakok, erkélyek, előkertek városunkban, amelyek virágosítói most díjazásban is részesültek.

Molnár Emese

Fotó: LI

A Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt 2000-ben hirdette meg először az önkormányzat a környezetvédelmi osztályának szervezésében, azóta is minden esztendőben várják azon városlakók, intézmények jelentkezését, hogy megmutassák, milyen szépen virágosított ablakkal, erkéllyel, előkerttel, udvarral rendelkeznek. Egyebek közt ezzel kezdte köszöntőjét Petrovickijné dr. Angerer Ildikó, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi vezető-főtanácsosa (aki nem mellesleg már több mint huszonöt éve dolgozik a köz szolgálatában). 
A nagy hagyományokkal bíró versenyen egyre több virágosítót jutalmazhatnak, már nemcsak a kategóriák dobogós helyezettjeit, hanem különdíjasokat, jubilálókat, és köszöntik az első alkalommal nevezett versenyzőket is. 
Az idei felhívásra ötvenhat nevező nyújtotta be jelentkezését hatvan pályázattal (vagyis voltak, akik több kategóriában indultak). A díját­adó ünnepséget szerdán délután tartották a városháza C szárnyának rendezvénytermében, ahol minden résztvevő ajándékot vehetett át – természetesen virágokat. 

Hosszas lenne minden egyes díjazottat felsorolni, a következőkben a nyolc kategória dobogósait olvashatják (zárójelben a helyezésükkel). A legszebb virágosított intézményudvar/homlokzat/előkert kategóriában hat pályázat érkezett: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság (1), Dunaújvárosi Egyetem (2), Útkeresés Segítő Szolgálat (2), Napraforgó bölcsőde (3), Gárdonyi iskola (3). 
A legszebb családi házas előkert kategóriában kilenc pályázat volt: Vigh-Iványi Piroska (1), Csilléryné Kockás Mónika (2), Kósa Lászlóné (2), Schaffer-Gráczer Melinda (3), Magyar Zsuzsanna (3). 
A legszebb lakosság által virágosított ablak/franciaerkély kategóriára hét nevezés érkezett: Balogh Julianna (1), Katona Andrásné (2), Gégény Istvánné (2), Farkasné Kovács Ágnes (3), Aranyi Józsefné (3). 
A legszebb lakosság által virágosított erkély kategóriában tíz pályázó volt: Gál Károly (1), Kirilla Elvira (2), Szaksz Ferenc (2), Rákli Jánosné (2), Szőke Istvánné (3), Zsoldos Lászlóné (3), Zsoldos Mónika (3). 
A legtöbb nevezés, összesen tizenhét pályázat a legszebb közterületi lakossági előkert kategóriában volt: Varga Sándorné (1), Sraj Istvánné (2), Miklán Imréné (2), Héder Zsolt (2), Mihály Károlyné (3), Mendi Béla (3), Grosch Gusztávné (3), Fodor Rókusné (3), Becs Albin (3). 

Héder Zsolt egy Görbe utcai előkertet gondoz
Fotós: Laczkó Izabella

A legszebb közterületi társasházi előkert kategóriában kilenc pályázat érkezett: Szabadság út 23–25. Társasház (1), Lajos király krt. 1–3. Társasház (2), Erdősor 33. Társasház (2), Deák Ferenc utca 3. Társasház (2), Munkácsy Mihály utca 1–7. és Esze Tamás utca 13-13/a. Társasház (3), Szabadság út 10. Társasház (3), Vasmű út 45. Társasház (3). 
A legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert/homlokzat kategóriában egy pályázó volt, így különdíjat kapott a Kristály Egészség Stúdió. Ugyancsak egy pályázat érkezett a legszebb közterületi lakossági virágláda kategóriában, amelynek különdíjasa ezzel Markovics Mártonné lett. 
 

A Szabadság út 23–25. Társasház előkertjét Mórocz Gabriella ápolja és gondozza. A hölgy nem csak ebben a kategóriában indult a megmérettetésen, ugyanis virágokban pompázó erkélyéért is különdíjat kapott. Ráadásul jubilálóként is köszöntötték, immáron öt éve nevez a megmérettetésre. Mint azt lapunknak elmondta, hat esztendeje költöztek Béke városrészi otthonukba. Megkérdezték tőle, hogy vállalná-e az előkert gondozását, ő pedig készséggel eleget is tett a felkérésnek, hiszen nagyon szereti a virágokat. Az erkélyt a nyári időszakban muskátlikkal ülteti be, a hidegebb hónapokban pedig őszi árvácskákkal. Az előkertben mindenféle virág megtalálható, évelők és egynyáriak egyaránt, amiért sok dicséretet kapott már a környék lakóitól. 
 

A Görbe utca mondhatni híres a szépen virágosított előkertekről, sőt, különlegességgel is találkozhatnak az arra sétálók. Az is érdekes, hogy a gondos kertgazdák között van egy fiatalember is, Héder Zsolt, akinek munkáját a kategória második helyezésével díjazta a zsűri. Kérdésünkre Zsolt elmondta, Újtelepen nőtt fel, mindig is szeretett a kertben tevékenykedni. Amikor a társasházba költöztek, először az erkélyen ültettek virágokat. Ezt meglátva, az egyik idősebb lakó megbízta őt az előkert ápolásával is. Ennek már három éve, azóta is lelkiismeretesen szépíti a területet mindenféle virággal, például levendulákkal és tulipánfával is. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában