Huszonkét évet vártak rá, de végül minden a helyére került

Ezen az alkalmon az új fejlelátón az egyik skyboxot az ezredfordulón aranyérmes együttes tagjai foglalták el. Eljött a vezetőedző, Egervári Sándor, aztán a klubelnök, Szabó József, a technikai vezető, Bódis Gábor, a futballisták közül Tököli Attila, Éger László, Salamon Miklós, Bita László és Kóczián Ferenc. 

– Évekkel ezelőtt elkészültek a korábbi öltözőkkel és főépülettel szemközti oldalon az új öltözők, a VIP-részleg. Azonban nem tudtuk használatba venni, négy év után a közelmúltban aztán végre átköltözhettünk – mondja Pálinkás András. 

– Anno azért merült fel a stadion építése, mert bajnokságot nyertünk, és jól szerepeltünk a nemzetközi kupában, nem sok hiányzott, hogy a csoportkörbe kerüljünk a Bajnokok Ligájában, egy évvel később az UEFA-kupában indultunk. Nagyon sajnálom, hogy a sikercsapattal az új létesítményben már nem léphettünk pályára. Amikor a közelmúltban minden a helyére került, arra gondoltam, alig hihető, de igaz, huszonkét évet vártunk a pillanatra, hogy megfelelő körülmények között készülhessünk a bajnoki meccsekre. Akkor kezdték építeni a stadiont, amikor bajnokok lettünk, aztán több mint két évtizedet vártunk arra, használatba vehessük, méltó otthonunk legyen. A bajnokcsapat vezetőedzőjével hetente beszélünk telefonon. Tudtam Egervári Sanyi állapotáról, a négy évvel ezelőtti agyvérzéséről. Egyedül él, de a családtagjai természetesen gondját viselik. Tulajdonképpen miatta szerveztük ezt a találkozót, valamint természetesen jó volt összejönni az arany­érmes együttes tagjaival. Megbeszéltem a klubot vezető Dobos Barnával és munkatársaival, hogy érdemes lenne tető alá hozni ezt az összejövetelt, ők is örültek, valamint azonnal igent mondott az akkori klubelnök, Szabó József is. Én kezdtem el a telefonálgatást, aztán bekapcsolódtak mások is, sikerült mindenkit elérnünk. 

Többen eljöttek, azonban akik a jelenben is a futballban dolgoznak, nem tudtak megjelenni. 
– Éger Laci itt volt, de a ­lefújás után rohant is Fehérvárra, a Paks a MOL Fehérvárral vívott bajnokit. Lengyel Ferinek meccse volt Pápán. Azonban Tököli, Éger, Bita, Kóczián, Salamon itt volt, Egervári Sanyit a fia hozta el Pomázról Dunaújvárosba, tetszett neki az immár teljesen elkészült stadion. Jó volt látni Sanyi szemében a boldogságot. A jelenben természetesen azon dolgozunk, hogy minél előbb feljussunk az NB II-be, aztán még feljebb. Nagy öröm, hogy végre használhatjuk a főépületet. Új székeket szereltek fel, most már valóban igazi aréna, minimum NB II-es csapattal kellene rendelkeznie a városnak. Bízom benne, hogy összejövünk még az elkövetkező időkben is. A pandémia miatt sajnos két éve nem sikerült megünnepelni az ezredfordulós, jeles eseményt. 
Pálinkás megjegyzi, sok emléket próbáltak közösen felidézni. Azt sajnálja, hogy kevés időt tölthetett a korábbi társakkal, ugyanis a csapattal volt dolga. 

– Kenyeres Imre családi okok miatt nem tudott jönni. Az akkori elnök, Szabó József, azaz Johnny betegsége miatt meccsekre jó ideje nem jár, azonban ő is eljött, a fia hozta el a stadionba. Ha módom lesz rá, a későbbiekben gyakrabban összehozom ezt a találkozót. Végre kulturált körülmények között beszélgethettünk, ráadásul jó hírverés a városnak és a klubnak is, hogy nem felejtették el az első és egyetlen futballbajnokcsapatot. 
A hetvenhárom esztendős, remek egészségnek örvendő Pálinkás András kapusedzőként volt részese az ezredfordulós sikereknek, fél évtizede ismét az újvárosi klub kapusaival dolgozik. 

– Öt éve tértem vissza az egyesülethez, nagy örömmel jöttem, előzőleg tizenhat évet Újpesten töltöttem, először az utánpótlásban, aztán tizenkét szezont a felnőtteknél. Kapus­edzőként nagyon sok meccsem van az NB I-ben, játékosként sokkal kevesebb, pedig az MTK első csapatában öt, a Vasasban egy esztendőt töltöttem. Nagyon kevés meccset védtem az élvonalban, összesen ötöt, a második ligában, az NB II-ben viszont ötszáz alkalommal álltam a vonalon, voltam B-válogatott, ligaválogatott. Közel a negyvenhez búcsúztam, harminckilenc évesen még védtem a Ganz-Mávag NB II-es gárdájában, közben 1987-ben végeztem a TF-en a szakedzői tanulmányokkal és elkezdtem a munkát a kapusokkal. 
Edzői pályafutásának talán legszebb időszaka kapcsolódik az acélvároshoz. Azt nagyon sajnálja, hogy hirtelen lett vége, a bajnoki arany után két évvel. 

– Egerváriék 2002 nyarán távoztak az MTK-hoz, én nem tarthattam velük, mert a tulajdonos közölte, a korábbi kapus­edző marad a Hungária körúton, velem nem kötnek szerződést. Maradtam Újvárosban, Tornyi Barnabás lett az edző, aztán Gálhidi György, 2003-ban Felcsútra kerültem, a feljutásért küzdő, NB II-es együtteshez, a korábbi, újpesti legendával, Nagy Lászlóval. Laci szívműtéten esett át, három mérkőzésen én voltam a vezetőedző, aztán visszatért a kispadra. A következő szezonban Újpesten folytattam, ahol sokat időztem, fél évtizede dolgozom ismét Fejérben. 
Pálinkás kapusedzőként háromszoros bajnok, kétszer a kispestiekkel szerzett aranyat, előbb Both József, majd Mezey György dirigálta az együttest. 

– Bicskei Bertalannal kezdtük a szezont, majd Both József ült a kispadra és fejezte be a szezont 1989-ben, egy évvel később Mezey Györggyel lettünk aranyérmesek. Érdekesség, hogy Egervári Sanyi minkét alkalommal ott volt pályaedzőként, én pedig kapusedzőként. Kétszeres kupagyőztes vagyok, Both Józseffel 1989-ben, Újpesten pedig Nebojsa Vignjeviccsel, öt évvel ezelőtt nyertük az MK-t. 
Aztán ismét az újvárosi emlékek kerültek szóba. A régi történések nem halványulnak, minden nap utolérik. A jelenben pedig a harmadik helyen áll a DFC NB III-as csoportjában az Iváncsa és a Hódmezővásárhely mögött.