Szabó Magda iskola

2023.01.28. 09:00

Szeretettel és békességgel várják a diákokat

TT

A leendő diákok és szüleik angolórán is részt vehettek

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Mostanra minden szülő meghozta a döntést, hogy maradjon-e még egy évet a gyerek az oviban, vagy menjen idén iskolába. Ha úgy ítéltük meg, hogy iskolaérett a gyerekünk, akkor jön a következő nagy kérdés: hova járjon? Ehhez nyújt segítséget az iskolák nyílt napja: január 27-én a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményébe látogattunk egy ilyen eseményre. 

Minden gyermeknek van egy körzetes, a lakóhely szerint meghatározott iskolája. De nem minden család szeretné azt az intézményt választani, amit kijelöltek számára. Az iskolaválasztás több szempont alapján zajlik, de biztosan nem közömbös az intézmény légköre, szellemisége és a tanító nénik személye sem. 

A Szabó Magda Általános Iskola január 27-én délelőtt tartotta iskolanyitogató rendezvényét. A program elején Farkas Márta igazgatónő köszöntötte a vendégeket, majd a látogatókkal közösen bejárták az iskolai élet legfontosabb helyszíneit. Lehetőségük nyílt az érdeklődőknek a tanítás mikéntjéről is közvetlenül tájékozódni, hiszen több tanórán is látogatást tehettek. 

Az informatika is népszerű volt
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

A református tanintézmény jó házigazdához illően meg is vendégelte az érdeklődőket a könyvtárban, ahol vetített képes bemutatót is láthattak a szülők, sőt a leendő elsősöket oktató pedagógusok – Nagy Klára és Koncz Magdolna – bemutatkozását is meghallgathatták. A leendő kisdiákok mindeközben kreatív foglalkozáson kóstolgathatták a diákéletet és farsangi álarcot készítettek a pedagógiai asszisztensekkel. Végül ismét tanórai látogatás keretében betekinthettek az egyházi ének- és a testnevelésórákra a kisdiákok és szüleik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában