Dunán innen – Dunán túl

2023.02.03. 10:00

Tavaszköszöntő barangolások idén is öt távon

Idén is a legendás Dunán innen – Dunán túl túrával indul a tavaszi bakancsos szezon.

DH

túra illusztráció

Fotó: Laczkó Izabella

A Pentele Természetjáró Egyesület immáron 15. alkalommal hívja közös barangolásra a természetbarátokat február 25-én. A korábbi évek hagyományait követve ezúttal is öt túrát kínálnak az érdeklődőknek: a 8,5 kilométeres túra a városi Duna-part felfedezésére hív, érintve az ifjúsági szigetet, az alsó Duna-partot, valamint az acélszoborparkot is. A 15 kilométeres táv Rác­almást veszi célba. 

A 20 kilométeres túrára nevezők az adonyi Vízi fogadótól gyalogolhatnak majd vissza a célt jelentő Gárdonyi Géza Általános Iskoláig, amely egyben a Dunán innen – Dunán túl központi bázisa is.  A 30 kilométeres menetelést választók is Adonyból indulnak Dunaújváros felé, érintve a rácalmási Nagysziget északi és déli csúcsait is.  Az 50 kilométeres, valóban emberpróbáló távra szavazók Adonyból startolnak és meg sem állnak egészen Dunavecséig, érintve Kisapostagot is. 

Az előnevezés ugyan február 2-án lezárult, ám idén is lesz lehetőség helyszíni nevezésre február 25-én, szombaton, reggel 6.45-től. 
A rajthoz (Vízi fogadó, illetve Rácalmás) különjáratú busz indul majd 7, 8 és 9 órakor, illetve ahogy a buszok megtelnek. 
Kutyát a különjáratú buszra nem lehet felvinni! Dunavecséről Dunaújvárosba a túrázók visszaszállítását a szervezők megoldják. 
A túra útvonala kis szintkülönbségekkel hol a magas löszpart peremén, hol a Duna partján halad, érintve több helyi védettségű és Natura 2000-es területet és az acélszoborparkot. 
A Szentmihályi-erdőben és a rácalmási Nagyszigeten is számos természeti szépség várja majd a túrázókat. A löszpart pereméről csodálatos látványt nyújt az Alföld. 
További érdekesség, hogy ez hazánk egyetlen teljesítménytúrája, amely a Duna folyamon áthalad. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában