Vízilabda

2023.03.26. 20:00

A BVSC ellen játszik az elődöntőért a DFVE

Az már múlt héten kiderült, hogy az UVSE elleni vereség után az E.ON női vízilabda ob I. alapszakaszának harmadik helyén végez a DFVE együttese. Így az elődöntőért még játszania kell Mihók Attila csapatának a hatodik helyezettel, ennek kilétére szombat estig várni kellett, ugyanis akkor zárult a bajnokság ezen szakasza, és az ötödik, hatodik hely sorsa csak akkor dőlt el véglegesen.

Gallai Péter

Dobi Dorináék az alapszakasz harmadik helyén zártak

Fotó: Laczkó Izabella

A rájátszásban végül a ­BVSC lesz az újvárosiak riválisa, akik ugyan pénteken 12–4-re legyőzték a III. Kerületet, azonban szombaton a Szentes is a Tatabányát 14–11-re, így a Szentes lett az ötödik. A kiírás szerint az elődöntőbe jutásért a párcharc hét pontig megy a 3-6. és 4-5. helyezett között, de ebbe beleszámolják az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeket. Mivel a DFVE kétszer nyert a ­BVSC-vel szemben, így hat ponttal indítanak Garda Krisztináék, ami azt jelenti, egy győzelemmel le is tudják az elődöntőbe jutást, amiért a másik ágon az Eger a Szentessel játszik, ahol szintén 6–0-val kezdenek a felek. A Ferencváros és az ­UVSE pedig már ott van a legjobb négy között. 

Azt, hogy mikor kerülhet sor a találkozóra, nem tudni, az eredetileg kiírt meccsnap terve nem jó a dunaújvárosiak számára. Ugyanis pénteken és szombaton a Bajnokok Ligája négyes döntőjében lesz érdekelt a csapat, utána pedig egészen április végéig a válogatottnál lesz több játékos, a nemzeti együttes április 21-én fejezi be szereplését a világkupa athéni csoportkörében. Ezért, illetve, hogy április 26-ra már az első elődöntő lett betervezve, amire úgy esnének be a válogatottak a csapatokhoz, és még előtte az Egernek és a Dunaújvárosnak játszania kell, ezért az érintettek kérvényezték a dátumok módosítását, amiről még nem született hivatalos tájékoztatás. 

Ami viszont biztos, a DFVE csütörtökön utazik a spanyolországi Sabadellbe, ahol pénteken a Kesztelyi Ritát foglalkoztató spanyol Mataróval játssza elődöntéjét 20 órától.

Az alapszakasz végeredménye

 1.Ferencváros181800288-12154         
 2.UVSE181503242-12945 3.Dunaújváros181314219-12540
 4.Eger181305267-16439 5.Szentes18918175-20528
 6.BVSC18909198-16927 7.III. Ker. TVE185112136-19616
 8.Szeged182115128-2367         
 9.Győr182016106-2426         
 10.Tatabánya181215127-2725         

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában