A Mount Everest már több mint háromszáz hegymászó életét vette el, Suhajda Szilárd a harmadik magyar ezen a szörnyű listán

A magyar és a nemzetközi sajtó az elmúlt napokban egy magyar hegymászó nevétől volt hangos. Március 23-án vette kezdetét a tragikusan végződő, Kyocera Everest Expedíció 2023, amelynek keretében Suhajda Szilárd mesterséges oxigén használata nélkül szerette volna elérni bolygónk legmagasabb pontját, a Himalája 8848 méteres csúcsát. Magyar hegymászónak ez ilyen módon, pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül még soha nem sikerült.

Jó magyar szokásként mindenről van véleményük az embereknek, még akkor is, ha nem ismerik a dolgok pontos hátterét, a konkrét tényeket, vagy nem látnak tisztán egy-egy esetben. Ezért le kell szögeznem itt az elején: én nem értek a hegymászáshoz, nekem még a lift nélküli panelház negyedik emeletének „meghódítása” is kihívást jelent. Így nem tisztem és nem is célom pálcát törni egy sportoló elhatározása felett, aki akkor és ott úgy döntött, hogy az időtúllépés és a mostoha időjárási körülmények ellenére sem fordul vissza, és megpróbálja a csúcstámadást. Nem tudok egy extrém sportoló fejével gondolkodni, akit mindössze ötvenegynéhány méter választott el élete álma megvalósításától.

Mint a negyvenéves sportoló korábban elmondta: „Egy évtizednyi expedíciós tapasztalattal felvértezve – beleértve nehézségeket és sikereket is –, a Broad Peak, a K2 és a Lhoce palack nélküli megmászását követően, úgy érzem, készen állok pályafutásom eddigi legnagyobb feladatára. Ha visszagondolok az elmúlt év munkával teli időszakára, jó esélyeim vannak a sikerre. Remélem, legalább akkora szerencsém lesz a körülményekkel odafent, mint tavaly a Lhocén!”

Ahogy arról azóta a sajtóból és a médiából már értesülhettünk, a május 24-i csúcstámadás a fiatal hegymászó eltűnésével, halálával végződött. A GPS-jeladó utolsó adatai szerint mindössze 53 méterre járt a világ legmagasabb hegycsúcsától. Nehéz megítélni, hogy akkori lelki és fizikai állapotában, karnyújtásnyira a céltól, mi játszódhatott le a fejében, amikor döntését – hogy a körülmények ellenére folytatja a mászást – meghozta. Amikor Szilárd utoljára bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból, azt mondta feleségének, hogy fizikailag és mentálisan is jól van, továbbra is úton a Mount Everest 8848 méteres csúcsa felé. A csúcs elérése akár még 3-4 órát is igénybe vehet, így viszonylag későn fog a felérni, de képes meghozni a jó döntést minden esetben. Elmondása szerint továbbra is úgy érzi magát, hogy képes felérni a csúcsra és onnan biztonságosan visszaereszkedni a négyes táborba.

A legnépszerűbb közösségi média felületen megjelent hírek alatti posztokat olvasva nyilvánvaló, hogy mennyire megérintette és megosztotta a társadalmat Szilárd halála. Gyakorlatilag két táborra szakadt a kommentelők tábora, hiszen vannak, akik hősként, vannak, akik felelőtlen, az álmait kergető kalandorként tekintenek az elhunyt sportolóra. Leginkább két kérdés foglalkoztatja a közvéleményt. Az egyik, hogy miért nem fordult vissza még időben a szerdai csúcstámadás alkalmával, hiszen az eredeti tervekhez képest jelentős csúszásban volt? Korábbi mászásai során egyébként négyszer is meghozta már azt a fájdalmas, mégis józan, sőt bátor döntést, hogy visszafordult.

A másik, hogy miért nem segítettek rajta azok a serpák, hegymászók, akik csütörtökön rátaláltak? A híradásokból értesülhettünk róla, hogy egy másik expedíció tagjai elhaladtak mellette, és látták, milyen rossz állapotban van – agyi ödéma és fagyási sérülések nyomait tapasztalták –, mégsem segítettek rajta. Nos, mint számos szakértő és hegymászó nyilatkozataiból kiderül, a Mount Everesten, nyolcezer méteres magasság felett ez nem működik. Ott már más szabályok uralkodnak, mindenki a saját éltéért, a túléléséért küzd, nincs lehetőségük lesegíteni valakit a keskeny ösvényen, aki képtelen a saját lábára állni. Kegyetlenség, mégis így van. A hegyre nem ér fel még az alapvető segítségnyújtási kötelezettség sem.

Bennem főként egy családapa döntése vet fel kérdéseket, akiért felesége, kisfia és szülei aggódtak az újabb expedíciója során. Sterczer Hilda, Erőss Zsolt (2013-ban eltűnt neves hegymászó) özvegye így nyilatkozott a tragédiával kapcsolatban: „A hegymászó él. Igazán él. Tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él. Valós kihívásokkal szembesül, tisztában van a kockázattal és számol vele. Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban."

Ugyanakkor engem mérhetetlen boldogsággal tölt el nap mint nap, amikor a saját kisfiamra és az apukájára nézek. Együtt vannak, játszanak, a fiam issza férfi felmenőjének minden szavát, tanul tőle, még a mozdulatait is másolja, ő a példaképe. Azonban a szívem összeszorul, ha arra gondolok, hogy egy kisfiúnak apa nélkül kell felnőnie, egy feleség elveszíti szerető férjét, és belegondolok, mekkora fájdalommal járhat egy szülő számára gyermeke elvesztése – soha nem szeretném átélni. És teszik, vagy nem tetszik, felmerül bennem a kérdés a felelősségről. Hiszen családapaként, szülőként és gyermekként nem csak saját magunkért tartozunk felelősséggel. Otthon maradni, sokszor sokkal nagyobb bátorság és erő, mint felmenni a csúcsra.