Esküvőre készülnek vőlegényével, Mits Gergővel

2022.05.22. 20:00

Hol fészkel a boldogság, a kék madár? - Interjú Koszi Jankával

A szerelem hozta Székesfehérvárra Koszi Janka énekesnőt, akit a színpad helyett már elsősorban a családalapítás vonz.

Majer Tamás

„Azt szeretem nagyon Fehérvárban, hogy megvan benne a nagyvárosi hangulat, ugyanakkor sokkal lassabb, mint Budapest”

Forrás: Nagy Norbert / FMH

Milyen ambíciókkal kezdtél bele a zenélésbe, amikor egy-egy dunaújvárosi népzenei versenyen énekeltél, amikor hegedű- vagy zongoraórára jártál, és később, a középiskola elvégzése után milyen ambíciókkal mentél Budapestre?

– Először is én nagyon szerettem volna megtanulni a szakmát, minden részét. Szeretném is kiemelni, hogy ez ténylegesen egy szakma. Elég sokan vannak ma úgy a pályán, akár előtérben is, hogy nem tanulták meg a szabályait. Én ezt hiányosságnak gondolom, szerintem sokkal jobb lenne, hogyha mindenki – aki színpadra lép – tanulna zeneelméleti alapokat és úgy általában: zenét. Szóval nekem az volt a célom elsősorban, hogy szakmailag legyek minél jobb. A szüleim egyébként zenészek, rengeteg zenét hallgattunk otthon. Több tanártól tanultam éneket is, tanultam dzsesszt, klasszikus éneket, anyukámtól népdalokat. A népzene mindennek az alapja, azután jöhet a klasszikus ének vagy a klasszikus zene, és abból következhet a könnyű­zene valamelyik ága.

Vagyis inkább a szakma, a mesterség elsajátítása motivált, nem pedig a sztárrá válás?

– Így van, szerettem volna elmélyedni a zenében. Nekem a zene mindig is egy olyan kapaszkodó volt, amelyik ments­vár, boldogságot ad, amelyhez mindig odafordulhatok. Ebben éltem ki, ebben tudtam kifejezni magam, amíg még szavakkal nem annyira. Sokáig eléggé zárkózott voltam.

Április végén szerepeltél egy tévéműsorban, a Felső Tíz­ezer egyik dalát dolgoztátok át a zenésztársaiddal. Ott azt mondtad, hogy régóta nem próbáltatok együtt. Más megszólalásod alapján is úgy tűnik, mintha szándékosan visszaléptél volna egyet-kettőt a színpadoktól, a koncertezéstől. Mi történik veled most ezen a téren?

– Kicsit furcsán, ellentmondásosan hangozhat, de nekem a Covid-időszak úgyszólván kapóra jött. Természetesen rossz helyzet volt, hogy nem voltak felkérések, hiszen nem lehetett koncertezni, viszont azt vettem észre magamon, hogy nem is akarok menni, hogy örülök annak, hogy nincsenek ilyenfajta megmozdulások, hogy nem kell annyit utaznom, hogy nem kell beülnöm a buszba… Nagyon jó koncertezni, részt venni a dalok születésében, visszahallani a rádióból, de ahogy mindennek, ennek is vannak árnyoldalai. Minden egyes dal elképesztő mennyiségű háttérmunkát igényel. A koncertek rengeteg utazással, fáradsággal is járnak. A Covid előtti időszakban kizárólag arra tettem fel az életemet, hogy zenélek, ebből akartam kihozni mindent. Viszont a magánéletemre, az életem egyéb területeire nem jutott kellő hangsúly. Ráébredtem, hogy szeretnék mást is megélni, nem csak azt, amit a zenélés ad. És akkor megismerkedtem a párommal – Mits Gergővel –, miatta költöztem Fehérvárra. Sok minden átalakult, és meglett, ami korábban hiányzott. Most jólesik egy picit a háttérből figyelni a dolgokat, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy a múlt héten jelent meg a Kék madár című dalunk Delov Jávorral és Nagy Kristóffal közösen, tehát azért vannak megmozdulások, amelyekben részt veszek.

Ezek szerint most a magán­élet hangsúlyosabb. A csa­lád­alapítás is? 

– Abszolút. Mi nagyon szeretjük egymást. Egyébként Fehérvárt is nagyon megszerettem.

Mióta élsz a városban?

– Két éve, és azt szeretem nagyon Fehérvárban, hogy megvan benne a nagyvárosi hangulat, ugyanakkor sokkal lassabb, mint Budapest. Aki szokott járni Pesten, akár autóval, szerintem nem nagyon szívesen tölti ott az idejét… Mi egy kertes házban lakunk a kutyáinkkal. Már nagyon-nagyon vágytam rá, hogy egyszer kertes házba költözzek. Előtte 18 évet éltem Pesten egy garzonlakásban, amelyet egyébként szerettem, de az azért egy más életvitel, és ez nekem most nagyon jólesik. Igen, egyébként a családalapításon is dolgozunk, illetve szorosabbá fogjuk kötni az életünket hamarosan, készülünk az esküvőre.

Az új dal, mint mondtad, a jelenlegi megmozdulásaidnak csak az egyike. Mivel foglalkozol még a koncertezés helyett?

– Van egy énekiskolám – 7 Singing Coaching a neve –, körülbelül másfél éve működik. Egyelőre két kollégámmal együtt oktatjuk a diákokat, ez online és személyesen is működik, személyesen Budapesten. Korábban elvégeztem több coachingképzést, és jelenleg is foglalkozom life coachinggal, ennek folytán az iskolában használjuk a coachingszemléletmódot, amely célkitűzéseken keresztül jelenik meg. Mindenkinek egyéni tanterve van, amelyet az alapján dolgozunk ki, hogy neki személyesen mire van szüksége ahhoz, hogy elérje a céljait. Ami még fontos, hogy az énektechnika mellett minden olyannal is foglalkozunk, ami az előadó-művészethez kapcsolódik: kom­munikációval, vizuális megjelenéssel, színpadi jelenléttel, mentális felkészítéssel. Nekem az egyik célom az, hogy olyan előadók legyenek itthon, akikre tényleg érdemes odafigyelni, akik minőséget képviselnek. Úgy néz ki, hogy működik, mert nagyon ügyesek, tehetségesek, szorgalmasak a diákjaink. Rendszeresen szervezünk koncerteket, a legutóbbi is telt házas volt, nagyon büszke vagyok rájuk!

Zajlik a Fejérítő zenei verseny, amelyben mint mentor veszel részt. Miről szól a kezdeményezés?

– A Fejérítő zenei verseny a Fejér megyei identitás erősítése jegyében zajlik, közösségépítő célja van. Amatőr és profi zenészeknek is szól ez a felhívás, korosztályban nincs megkötés. A lényege az, hogy egy népdalt kell átdolgozni, négy stílus közül lehet választani. Egy videófelvételt kell az elkészült átdolgozásokról beküldeni a megadott e-mail-­címre. Ezeket értékeli, illetve díjazza majd a zsűri. Ami szerintem nagyon inspiráló, hogy az Alba Regia Fesztre, illetve az EFOTT-fesztiválra szóló fellépési lehetőségek is vannak a díjak között! Ezenkívül stúdióidőt is lehet nyerni, illetve tárgynyereményeket. Már csinálják is sokan az átdolgozásokat, sokan küldtek be kész videókat, nagyon színvonalas anyagok születtek eddig. Ezeket hamarosan meg is fogjuk osztani a verseny közösségi oldalán, és szervezünk egy gálát is a résztvevők számára. 
 

Először Dunaújváros, majd Budapest, most Székesfehérvár - Koszi Janka zenei tanulmányait a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte, tíz évig tanult hegedülni, hat évig zongorázni. A gimnáziumi évek alatt Budapesten, a Postás Művelődési Központban Szűcs Katalin opera-énekesnő, illetve Lakatos Ágnes dzsessz­énekesnő tanítványa volt. 2004-től 2008-ig a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult könnyűzenét, s szerzett felsőfokú tanári képesítést. Több tehetségkutató műsorban is közreműködött énektanárként. Zenei pályafutása a Baraka nevű, világzenét játszó zenekarral indult, majd a Beat Therapy formációval folytatódott, később a The Acoustic Loops trió frontembere lett. 2015-ban keltette életre a KosziJanka projektet. Jelenleg Székesfehérváron él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában