Frissen Fejérből

2022.08.18. 11:30

Jelenléti oktatással kezdenek a Fejér megyei iskolák

Hamarosan megkezdődik a munka az iskolákban, jönnek a pedagógusok számára az értekezletek, aztán a pót-, és osztályvizsgák, szeptember 1-jén pedig minden diáknak országszerte becsengetnek. Sok szülőben azonban rengeteg kérdőjel van még az idei tanév kapcsán.

Borsányi Bea

Forrás: Pixabay.com

A Fejér Megyei Hírlap kérdéseivel a megye állami oktatási intézményeinek fenntartóit, azaz a Székesfehérvári, illetve a Dunaújvárosi Tankerületi Központot kereste meg. A kapott válaszok tehát – és ezt szeretnénk mindjárt a cikk elején hangsúlyozni - csak és kizárólag az állami általános és középiskolákra vonatkoznak, az egyházak által fenntartott, illetve alapítványi intézményeket most nem érintjük.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ fenntartásában lévő 75 intézményben szám szerint 16137 általános iskolás és 3520 középiskolás diák kezdi meg tanulmányait a 2022-2023-as tanévben, míg a Dunaújvárosi Tankerület 40 intézményében 10 ezer az általános és a középiskolások száma. A tankerület hozzátette, a javító, illetve pótló vizsgák csak a jövő héten esedékesek, emiatt a tanévváltás még nem történt meg minden intézményben, a létszámadatok tehát kis mértékben még változhatnak.

A köznevelésben résztvevő valamennyi diák számára az általános iskola elő osztályától a 12. évfolyamig, a kormány továbbra is ingyenesen juttatja el a tankönyveket, illetve idén is térítésmentes vagy kedvezményes a gyermekétkeztetés a rászoruló gyermekek számára az iskolákban. A kedvezmények mértéke és feltételei az elmúlt tanévhez képest nem változtak. A Klebelsberg Központ a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében pedig az elmúlt három évhez hasonlóan az új tanévben is ingyenes tanszercsomagot biztosít a rászoruló családok számára.

Sok helyen felvetődött a kérdés, vajon a növekvő koronavírus megbetegedések száma miatt elképzelhető-e, hogy máris online oktatással kezdődik a tanév? Ezzel párhuzamosan, sok szülő aggódik amiatt, hogy a fűtési szezon elindulásával számos iskola kényszerül majd áttérni az online oktatásra, mert a megemelkedett rezsiköltségek miatt az iskolákat nem tudják fűteni. Lapunk tehát feltette azt a kérdést is, vizsgálják-e a tankerületek, hogyan lehet intézményeikben megoldani a fűtést, készülnek-e szélsőséges helyzetre ezen a téren? A felvetésekre mind a két tankerülettől egyértelműen ugyanazt a választ kaptuk: 

a gázfűtés hiánya akár a magyar lakosságot – így az iskolákat is - elérheti, a kormány ezért rendelt el energia-veszélyhelyzetet, további gázvásárlást és a gáz kitermelés fokozását. A jogszabály értelmében tantermen kívüli, digitális munkarendet a köznevelésért felelős miniszter rendelhet el, ilyen döntés nem született. A Belügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzetközi és a hazai fejleményeket.

Jelen pillanatban tehát úgy tűnik, hogy szeptember 1-jén úgynevezett jelenléti oktatással indul a tanítás.

Végül arról is érdeklődtünk, mekkora a pedagógushiány a megkérdezett tankerületek intézményeit illetően, illetve mely tantárgyakat érinti ez leginkább? Érdemi, számszerű választ erre a kérdésre egyik tankerülettől sem kaptunk. Dunaújvárosból azt írták, a még betöltetlen pedagógus álláshelyek betöltése folyamatban van, a tanévkezdés minden iskolában biztosított. A fehérvári tankerületnél pedig így fogalmaztak: „A pedagógusok nyári fluktuációja – pályáztatás, áthelyezés – miatt jelenleg nem rendelkezünk végleges adatokkal, de a rendelkezésünkre álló információk szerint minden intézményünk zökkenőmentesen kezdi az új tanévet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában