Frissen Fejérből

2022.10.03. 11:52

A földre lökték és megalázták az idős tanárt a fehérvári plázában

Egy ember, a neve jelen esetben nem is fontos, de mindenesetre korunk Somlai Margitja végigtanított egy életet. Évfolyamokból összetömörödő generációk mentek ki a keze alól, átadva a helyüket az újonnan érkezőknek.

Palocsai Jenő

Forrás: Tóth Réka

A tanárember ez esetben egy férfi, és nem tüntetni volt, de még csak nem is nyaralgatni, vagy horgászni. Sok évtizednyi szolgálat után csak úgy leült a plázában. Na nem azért, mert elfáradt a butikok portékái között a sok válogatásban. Pusztán csak várta az ételudvarként emlegetett terület egyik asztala mellett, hogy a kínai büfé kitegye a csökkentő táblát. Ez az a jel, ami azt mutatja a keskenyebb pénztárcával rendelkező türelmesebbeknek, hogy a büfé nyitva tartásának utolsó szakaszában mindent féláron adnak. Erre várt hát a tanár úr és vele egy kedves ismerőse, amikor megérkeztek a biztonsági emberek, és megtörtént az elképzelhetetlen. Belekötöttek az idős emberbe, aki közösségi oldalán azt írja: "Én egy 83 éves fehérvári tanárember vagyok, szívműtött és mozgáskorlátozott. Egy ismerősömmel vártam, hogy a kínai büfé kitegye a csökkentő táblát és akkor lelöktek a földre, széthányták irataim, megaláztak."

Ha nincs vele egy hölgy, és ha nem áll melléjük még pár járókelő, talán súlyosabbra is fordulhattak volna a dolgok – latolgatták többen. A tanár úr érthetően felháborodott, de mivel pedagógus, a pihenő éveiben sem hagyhatja, hogy a világ ilyen legyen, ezért felszólította olvasóit: – Tegyünk az embertelenség ellen, különben bármi megtörténhet! 

A közösségi oldal azonnal megtelt olyan kommentelőkkel, akik akár 50 évesen is ugyanolyan gyermeki rajongással és tisztelettel szóltak, illetve írtak a tanárnak, mint nebuló korukban. Szinte mindenki együttérzéséről biztosította a sértettet és mielőbbi gyógyulást, illetve hosszú egészséges éveket kívánt neki. Voltak többen olyanok is, akik a tanár úr segítségére siető és hatékonyan közbelépő hölgyet dicsérték. Páran jelezték, hogy bármennyire is felháborító, ezek nem egyedülálló esetek, arról nem is beszélve, hogy a gyakoriságuk is egyre kétségbeejtőbb. 

Azonban itt még nem értek véget a szépkorú úr megpróbáltatásai. Néhány kommentelő még megforgatta a tanár lelkében a megaláztatás tompa tőrét. Az egyik azt írta: "Sajnos jó modort nem tanítottak az elmúlt hetven évben. Akinek van, otthonról kapta." Egy másik, cseppet sem empatikus hozzászóló azonnal politizálni kezdett és ezt követően kijelentette: – Drága Tanár Úr! Önök tették ilyen barbárrá a magyar embereket! Mélységesen elszomorító! 

Hogy pontosan mi is történt, és hogy mik lesznek ennek a következményei, azt csak akkor árulhatjuk el, ha az Alba Plazának és a tanár úrnak feltett kérdéseinkre megérkeznek a válaszok. Amint ezeket megkapjuk, cikkünket frissítjük.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!