Mihály-nap

2022.10.03. 17:30

Igazi állatok helyett papírbaglyokat és gesztenyelovakat vásárolhattak a Széna téren (galéria, videó)

Ha Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet – hangzott el a régi mondás a Széna téri Általános Iskola sportcsarnokában. A múlt hét csütörtöki eső miatt kabátot kellett venni Fehérváron, emiatt elhalasztották a Mihály-napi vásárt is, ám a diákoknak hétfőn délután sem volt nagyobb szerencséjük.

Borsányi Bea

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A fehérvári Mihály-napi vásár annak idején olyan híres volt, hogy még Kecskemétről is jöttek ide venni-eladni. A Széna téren, ahol ezeket tartották, ma már nyoma sincs az egykori üzletkötéseknek, ám az ott felépült általános iskolában több évtizedes hagyománya van a Mihály-napi vásárnak. „Széna-téris” módra. Az árusító asztalokká avanzsált iskolapadokon ilyenkor a diákok által készített kézműves termékeket – könyvjelzők, festett poharakba rejtett teamécsesek, papírból hajtogatott őszi zöldségek, gyümölcsök, gesztenyefigurák, színes gyöngyökből fűzött ékszerek, különféle sütemények és így tovább – kínálnak az alkalmi árusok, akik szívesen be is mutatják portékáikat.

- A vásárban nálunk nem a bevételen van a hangsúly, bár van, amit valódi pénzért lehet megvenni, hanem azt szeretnénk megmutatni a kicsiknek, hogyan jön létre egy alku a piacon, hogy megy a vásárlás – mondta Kolatné Kovács Viktória, igazgatóhelyettes, aki hozzátette, náluk az iskolai munkatervben szerepel az év több jeles napja is, amiket alaposabban is körbejárnak a gyerekekkel. A tanév első ilyen jeles napja pedig a Mihály-nap, amire idén is hetek óta készültek.

A hétfő délutáni nyitó műsort és a vásárt végül a sportcsarnokban, illetve a kisebb tornateremben kellett megtartani, mert az eső ezúttal is megtréfálta a vásározókat, de mindez mit sem vont le a délután értékéből. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában