Frissen Fejérből

2022.11.26. 12:16

Fehérvár büszke a nagyköveteire - Molnár Janka Sára és Laufer Tamás Jónás óriási sikere

A 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia nagyköveteit a napokban mutatták be a nagyközönségnek, megtörtént a nagykövetté avatás, mindez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pécsi Eszter termében. Hatalmas büszkeség, hogy a négy nagykövetből kettő székesfehérvári. Sőt, mindketten a Teleki Blanka Gimnázium "öregdiákjai". Ők pedig Molnár Janka Sára és Laufer Tamás Jónás.

Horváth-Buthy Lilla

Forrás: Magyar Innovációs Szövetség

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny utódja, amelyet 31-szer rendeztek meg.  Molnár Janka Sáráról (fizikus, tudománykommunikátor, az Oktondi elnöke) már nagyon sokszor írtunk, mondhatom, hogy gimnazista kora óta az érdeklődésünk középpontjában áll. Nem csak tudományos eredményei, hanem a végtelenül unikális, kedves, szeleburdi és hihetetlenül lelkes attitűdje miatt is. Nemrég arról is írtunk, hogy Janka bizony még a víz alatt is tud tüzet gyújtani, amikor pedig megismertük sok évvel ezelőtt, arról adtunk hírt vele kapcsolatban, hogy egy kísérletezés közben majdnem felgyújtotta a kisöccsét, ezt persze utólag már humorral vegyítve mesélte. 

Molnár Janka Sára az átadón. Laufer Tamás Jónás külföldön tartózkodik, így nevében édesapja, Laufer Tamás vette át az oklevelet 
Forrás:  Magyar Innovációs Szövetség

- Gimiben részt vehettem ennek a versenynek az elődjén, több alkalommal is. Ennek köszönhetően nem csak szakmai és anyagi támogatást kaphattam, de például Svájcba is kijuthattam egy konferenciára, a Swiss Talent Forumra. Már akkor a szívem csücske volt a detektoraim építése és a tudománykommunikáció is. Van egy ilyen céllal létrejött TikTok csatornám is, amit már 86 ezren követnek. Igyekszem minél közelebb vinni a tudományt a fiatalokhoz, s megmutatni nekik, hogy kérdezni és ötletelni menő! - mondta el a feol.hu kérdésére Janka. A nagyköveti pozícióval kapcsolatban pedig nagy boldogságot érez, mert mint mondta, ez a pozíció is éppen azzal jár, hogy népszerűsítse a versenyt a gimisek körében. -Ez egy nagyon jó lehetőség. Jelenleg egy alapítványi iskolában tanítok Budapesten, ott is mindig hangsúlyoztam ezt, már a megtisztelő felkérés előtt is- tette hozzá. 

Forrás: Laufer Tamás

Laufer Tamás Jónásról is, aki 2018-ban a Teleki Tudományos Diákkörének diákelnöke volt, írtunk már természetesen:  hogy Kínában is bizonyíthatott már, majd pedig, hogy saját applikációjával tarolta le a kínai techvilágot.  Tamás 2020 óta a University College London biokémiai mérnök hallgatója, aktívan dolgozik a külföldön tanuló diákok érdekképviseletéért és segítéséért. Magyarország első nemzetközi egyetem fesztiváljának (Outland) alapítója és főszervezője volt. Jelenleg a Hungarian Youth Association igazgatóhelyettese, és nagykövetként ő is azon fog munkálkodni továbbra is, hogy megmutassa: a tudomány, öröm! 

- 2016-ban kezdtem először kutatni apukám és a Teleki támogatásával. Akkoriban még nem volt szakmai mentorom, de az innovációs versenyen biztosították számomra. Olyan lehetőségek is kinyíltak előttem, mint a kínai CASTIC innovációs verseny vagy a luxemburgi tudományos expo. Ezek a mérföldkövek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kijuthassak az UCL-re és a regeneratív orvostudománnyal foglalkozhassak. Hatalmas megtiszteltetés, hogy nagykövet lehetek! Célom, hogy mind online, mind élőben minél több diákot biztassak arra, hogy kezdjenek bele saját projektjeikbe és valósítsák meg ötleteiket - fogalmazott érdeklődésünkre Tamás.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában