Fotókkal

2022.08.07. 11:30

Az év legromantikusabb szombat estjét zárta Debrecen

Olyan energiák járták át a Nagyerdőt, hogy kis híján a telefonunk is feltöltődött a Debreceni Bor-és Jazznapok hétvégéjén.

Forrás: Kiss Annamarie

Aki járt már Magyarország legrégebbi dzsesszfesztiválján, tapasztalhatta, milyen sokszínűen alakul a Békás-tó környékének hangulata a találkozó négy napján. Míg a csütörtöki nyitónap első, kora délutáni óráiban elsősorban a címadó nedű és zenei műfaj rajongói érkeztek meg, a legforgalmasabb napon, szombaton annyian voltak, mintha New Orleans vagy Montreux forgalmas utcáin korzóznánk. Három színpadról szólt a jazz, de kipróbáltuk: néma csendben is egészen varázslatos képet adott a helyszín már kevéssel sötétedés után.

Megállapítottuk: a Nagyerdő szereti a dzsesszt. A bormámor és az enteriőr romantikája azokat is elvarázsolta, akik nemrég Tiesto fellépésén táncoltak, például Nagy Juditot és barátnőjét, akik elmondták, minden évben csak négy napig hódolnak a jazz műfajának, a jó bor persze más: nincs műfajhoz, csak minőséghez kötve. Ahogy fogalmaztak, négy évszakos és több napszakos ital. Balázs Elemér koncertjére habzóbort, szombat éjjelre valami testesebbet választanak – tették hozzá.

A játszótér, a borászatok pultjai, majd a békésen ringó függőágyak mellett elhaladva olyan képet mutatott magáról a cívisváros egyébként folyton nyüzsgő társadalma, mint Ternovszky Béla Macskafogójának utolsó képsorozatán a megszelídült macskák, miután az óriás robotkutya bekapkodta és pacifikálta őket.

A vasárnap a fesztiválokkal ellentétben a Bor- és Jazznapokon korántsem a sátorbontás és a kárbecslés napja. Kora délután a Debreceni Jazz együttes nyitja a találkozó utolsó napját, színpadra áll a Szabó-Gyányi Quintet, majd este a 38 éve töretlen lelkesedéssel működő Debrecen Dixieland Jazz Band. 

SzD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában