Megye I.

2022.08.11. 21:00

Emelnék a tétet Monostorpályiban

A tavalyi második helyről is előrébb lépne egyet Bereczky Bence csapata.

Forrás: Napló-archív

Szépen csillog az ezüst, de az aranynak nincs párja. Ez a megyei ligákban sincs másképp. A hétvégén rajtoló, Hajdú-Bihar Megyei I. osztály egyik bajnokaspiránsát, a tavaly a dobogó második fokát elcsípő Monostorpályi SE vezetőedzőjét, Bereczky Bencét kérdeztük az idénykezdet előtt.

Jó kezdés után

A fiatal szakember elmondta, csapatával már június végén elkezdték az alapozást, mivel érdekeltek voltak a Magyar Kupában. – Jó létszámmal, 18-20 emberrel voltunk jelen az edzéseken. Meg is lett az eredménye, továbbjutottunk egy jelentős játékerőt képviselő csapat ellen, ami az őszi szezonra is lendületet adhat nekünk – emelte ki, a bajnoki riválisokra is kitérve. – Tavaly kiemelkedett a Balmazújváros, de rajtuk kívül rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, 4-5 csapat harcolt a második helyért. Nem lebecsülve az újvárosiakat, idén talán kicsit gyengültek, így szeretnénk behúzni a bajnoki címet. Egyébként is azt vallom, ha elindulunk egy versenysorozatban, csak úgy van értelme szerepelni, ha a bajnoki címet tűzzük ki célul. Idén a Kaba, DEAC, DASE is odaérhet akár az első helyre, de talán jobb nem is mondani több nevet, hiszen bárki okozhat meglepetést. Egy biztos, mi nem akarunk lejjebb adni az aranyból, mint célkitűzés – hangsúlyozta.

Nehéz lesz

A vezetőedző a távozókra, és az érkezőkre is kitért. – Sajnos Kónya Márió, a balhátvédünk visszament Nyíradonyba, de ami talán ennél is nagyobb veszteség, hogy a csapatkapitányunk, Gyügyei Zoltán feljutott a futsal NB I.-be a Nyíregyházával, és a kispályás focira összpontosít. Sikerült azonban Vámospércsről 4 játékost igazolni, akik nagy erősségeink lesznek, és fiatalítottunk is.

A közelgő, Berettyóújfalui SE elleni rajtról is megosztotta gondolatait. – Egy rutinos, nagyszerűen felkészített csapat a BUSE, remek edzővel. Meg fogunk szenvedni ellenük, de az említett célkitűzések eléréséhez minden hazai meccset meg kell nyernünk. A kupameccs után jó rajtban bízunk. Legutóbb 400-an látták a helyszínen a találkozónkat, így remélem, hogy a szurkolóknak is bizonyíthatunk – fejtette ki.

PSZ

Bereczky Bence tippjei az első fordulóra:

Monostorpályi–BUSE      2-1
DEAC–DASE   1-1
Püspökladány–Józsa      3-1
Hajdúsámson–Légy Erős SE      4-3
Létavértes–Hajdúböszörmény    2-2
Sárréti DSK–DSC-SI      3-0
Nyíradony–Balmazújváros 2-1
Kaba–Hajdúnánás   2-1

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában