Nem semmi találkozó

2022.08.14. 15:31

Rekord született: több mint 500 kamion érkezett Szoboszlóra

A négy nap alatt a driftbemutatókon füstöltek a gumik, szombaton a kipufogóhangnyomás-mérés váltotta ki a déli harangszót, de volt többek között kamionos gyorsulás, felnitartó verseny, kamionhúzó verseny, gumigörgetés és lassulási verseny is.

Forrás: Tóth Imre

517 kamiont regisztráltak a XI. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozóra, ennyien még sohasem érkeztek a négynapos rendezvényre.

Simon Imre szervezőtől megtudtuk, egy év munkája van abban, hogy összeálljon az egyre népszerűbb találkozó minden apró eleme. Idén érkeztek kamionok Szlovákiából, Svájcból, Romániából, Csehországból, Ausztriából, s természetesen Magyarország különböző pontjairól. Rövid beszélgetésünk alatt arra is kitértünk, miért éppen ilyen jellegű találkozó ötlete született meg több mint egy évtizeddel ezelőtt. – A lányom fiús típus, kamionsofőr is volt. Elég sok kamionost megismert, innen jöttek a barátságok, s egyszer felmerült, hogy csináljunk egy találkozót. A legelső negyvenöt kamionnal indult, majd évről évre felfejlődött a rendezvény – osztotta meg.

Forrás: Tóth Imre

Ez egy nagy család

A szoboszlói repülőtéren tömött sorokban parkoltak a kamionok négy napon keresztül, hiszen csütörtöktől vasárnapig volt övék a terület. A járművek között sétálva a rendezvénynek a maga különös hangulatát érezhettük: mintha több baráti bográcsozás, kerti parti mellett sétálnánk el. Nem véletlenül fogott el ez az érzés, hiszen a kívülállók megcsodálhatják a járműveket, beszélgethetnek a sofőrökkel egy-egy kuriózum előtt, de ez valójában maguknak a kamionosoknak az örömünnepe.

– Van, ki egy évre előre leszervezi a nyaralását, mi erre a 3-4 napra tesszük magunkat szabaddá. Ez egy nagy család, mindenki ismer mindenkit 

– mondta Fábián Tamás, aki már sokadik alkalommal vesz részt a találkozón. Hozzátette, január 1-től december 31-ig a családjuktól távol vannak, ezen a négy napon pedig nagy show-t kell csinálniuk. Ilyenkor másként viszonyulnak hozzájuk az emberek: a hétköznapokon éri kritika a kamionosokat, miért úgy mennek, ahogy. – Nekünk is ugyanúgy van munkaidőnk, mint bárki másnak, be kell tartani a szabályokat. De ha nekem a munkaidőm a családomtól 150 kilométerre jár le, akkor a kocsiban kell aludnom – mondta Tamás, akit egy szörnyű tragédia miatt is ismerhetünk: 2017-ben hunyt el a felesége szülés közben, amikor hármas ikreiknek adott életet. Mira, Léna és Milán is ott voltak a találkozón, Milán úgy tűnik, apukája nyomdokaiba lépne, imádja a kamionokat. – A gyerekek nőnek mint a gomba, egészségesek. Telnek-múlnak az évek, nem egyszerű, de a kocsin és a névtáblán is látszik, hogy nem lehet elfelejteni, ezzel együtt kell élni – mutatott a felesége nevét őrző Lettike néni feliratra.

Fábián Tamás az ikrekkel
Forrás: Tóth Imre

Regina és Ricsi számára egy különleges rendezvény a szoboszlói találkozó, két évvel ezelőtt itt pillantották meg egymást először, majd szerelem szövődött közöttük. 

Két évvel ezelőtt a szerszámtartó versenyen első helyezett lettem, erről felraktunk egy közös képet az unokatestvéremmel. Ricsi ezt meglátta, bejelölt a Facebookon, beszélgettünk, majd találkoztunk is

 – elevenítette fel Regina. Ricsi annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy már találkozón is szimpatikus volt neki a lány. Azóta együtt vannak, az biztos, hogy ha eljön az esküvő, ott is nagy szerepe lesz a kamionoknak, sőt, a fiatalok a négykezezést terveznek, azaz egy kamionnal ketten járnák az országutakat.

Regina és Ricsi 
Forrás: Tóth Imre

Apáról fiúra

Kunkli Péter, immár 25 éve egy balmazújvárosi fuvarozási céget üzemeltet, a V4 országokba szállítanak. A kezdetek óta jár a kamionos találkozóra, büszkén állt a 20 éves Iveco kamionja előtt, amit anno újonnan vett meg, de a mái napig munkára fogják. – Az ilyen fesztiválokon az Iveco családdal kiállító vagyok és indulunk a gyorsulásokon. Meg van egy kicsit csibészelve ez a jármű, kicsit morcosabb, mint a többi kamion – mondta. Kunkli Péter többszörös országos bajnok, gyorsulási versenyeken és drift bemutatókon is szokott indulni. – A kisebbik fiam is benne van ebben az őrületben, már vezet zárt pályákon. A múlt héten ő is sikereket ért el, harmadik lett egy versenyen – osztotta meg.

Kunkli Péter és a fia
Forrás: Tóth Imre

Kiss Dóra

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában