Helyszíni riport

2022.08.16. 20:00

Az autó totálkárosra tört, a belseje csupa vér volt – balesetre ébredtek az utcában lakók

A szomszédok szerint csoda, hogy élve megúszta a sofőr, aki autójával egy ház falának csapódott Hajdúszoboszlón.

Forrás: Tóth Imre

Féknyomot nem hagyott maga után az az autó, melynek sofőrje hétfőn éjfél előtt nem sokkal nagy sebességgel rohant bele Hajdúszoboszlón az Attila és a Kossuth utca kereszteződésében álló házba. Kedden visszamentünk a baleset helyszínére. Már nem volt ott a szinte felismerhetetlenségig összeroncsolódott autó, de az utca és az ütközésben érintett házak még viselték a baleset nyomait. A beszakított kerítést átmeneti megoldásként többek között dróttal pótolták, de szemmel is látható, hogy óriási károk keletkeztek.

Ottjártunkkor szinte minden arra járó gyalogos megállt, az autósok pedig lelassítottak: döbbenten vizslatták a romokat. A ház előtt ültetett, útszéli bokor vesszői sem rendeződtek, a földre hajolva emlékeztettek a becsapódás irányára. Az autó egy több száz kilogrammos betonelemet is kiszakított a földből, majd kerítéseket áttörve rohant bele a szemközti házba. Nem sok maradt a vasalt betonkerítésből: mintha azt játszi könnyedséggel hajtogatták volna össze. A házak szigetelése beszakadt, a szétcsapódó olaj beterítette a falakat, s még több méter magasan az erkély üvegkorlátja is betört.

Centiken múlhatott a tragédia

A baleset idején nem voltak otthon annak a háznak a lakói, amelyikbe becsapódott az autó, de a közvetlen szomszédban élő idős házaspár otthon tartózkodott a baleset idején. Az emeleten voltak, éppen aludni készültek, amikor a baleset megtörtént. Most az asszonnyal és a lányával tudtunk néhány szót váltani. – Csattanást hallottunk. Mondom, egy platós autó megint elhagyta a lemezt, vagy a vascsöveket. Nem foglalkoztam annyira vele, éppen akkor feküdtem le. Csak a férjem mondja, hogy egy autó van a kertben – osztotta meg az idős asszony. Mire ők kiértek az udvarra, már a helyszínen voltak a rendőrök. Hozzátette, szerinte kész csoda, hogy nem történt nagyobb tragédia, hiszen a beépített gázóráktól alig néhány centire állt meg az autó.

Borzasztóan nézett ki. Kitört a kerék, az autó totálkárosra tört, a belseje csupa vér volt

– tette hozzá a lánya. Még nem tudják, hogy mekkora kárral néznek szembe, szerintük milliókba fog kerülni a helyreállítás. Most próbálják eltakarítani a romokat legalább annyira, hogy ne zavarja a járókelőket.

De nem csak a közvetlen szomszéd, még a következő házban lakó is kirohant a csattanásra. A férfi azt mondja, még az ő udvarára is repült törmelék, sőt, néhány darab a háza oldalába is belefúródott. Korábban sok évig dolgozott rendőrként, szerinte óriási szerencse, hogy élve megúszta a balesetet a sofőr. Azt mondta, hogy a szomszédok közül sokan felriadtak, s kiszaladtak az utcára zaj miatt, többen azt hitték, valami utánfutó szakadhatott le. Az utcára siettek, segíteni akartak. A sofőr– úgy tudják – súlyosan megsérült, értesülésük szerint eltört a lába, és a fejét erősen megütötte. Beszorult a roncsba, nem tudott magától kiszállni. Miután a tűzoltók kiszabadították, a mentők stabilizálták az állapotát, és kórházba szállították. A szomszédban élő férfi felidézte azt is, hogy korábban történt már baleset ebben a kereszteződésben, mint mondta, több házba beleszaladtak már a figyelmetlen autósok. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában