Videóval

2022.09.29. 12:32

Ilyen még nem volt! Öt toplistás magyar bűnözőt keres az Europol – debreceni szála is van az ügynek

A drogkereskedők felkutatásához a lakosság segítségét is kérik.

Az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára öt magyar férfi is felkerült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött ember került fel a „Most Wanted” oldalra.

Ezen a listán olyanok szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus vagy emberölés miatt köröznek. Ide került fel öt olyan férfi, akit az Nemzeti Nyomozó Iroda debreceni nyomozói keresnek – tették hozzá.

A közlemény szerint a magyar bűnszervezethez köthető nyomozás 2020-ban indult, majd 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, amely egymással párhuzamosan terjesztette a kábítószert. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. Tagjai marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, amely Hajdú-Bihar megyében bonyolított le drogüzleteket. Erről korábban ebben a cikkünkben írtunk:

A Bács-Kiskun megyei, high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítaniuk a debreceni nyomozóknak, kettőt közülük el is fogtak. Öt ember ellen belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – írták.

Még nem volt példa arra, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött is egyidőben szerepeljen a Most Wanted-listán.

A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét is kérik; a férfiak kiléte és fényképe megtekinthető ide kattintva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában