Tragédia

2022.11.27. 10:27

Eddig nem látott felvételeink a Debrecen és Ebes között történt szörnyű balesetről - fotókkal, videóval

A baleset következtében hárman a helyszínen életüket vesztették.

Forrás: Tóth Imre

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, szörnyű tragédia történt Debrecen és Ebes között. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján frontálisan ütközött össze két jármű, aminek következtében az egyik autó motortere kigyulladt. Az ütközés miatt az egyik sofőr beszorult a roncsok közé, őt a tűzoltók kiszabadították, átadták a mentőszolgálatnak, ám a katasztrófavédelem közleménye szerint a helyszínen életét vesztette. 

Ahogy az a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnapi híradásából kiderült, a másik autóban egy család utazott, az anyósülésen egy terhes nő ült, akit a tűzoltók kiemeltek a roncsokból. A helyszínen lévő mentőegységek azonban már nem tudták megmenteni, így a kismama és az újszülött is a helyszínen életét vesztette. 

Az Országos Mentőszolgálat szombaton megkeresésünkre azt közölte, hogy további két embert: egy gyermeket és egy férfit súlyos sérülések gyanújával szállítottak kórházba.

A TV2 Tények úgy tudja: a mentők sokáig küzdöttek az édesanya életéért, ám nem sikerült megmenteniük. Ekkor császármetszéssel világra hozták a kisbabát, de az újszülött is olyan súlyosan megsérült, hogy érte sem tudtak már mit tenni.

A megsérült férfit a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Kenézy Gyula Campus, Traumatológiai Osztályán ápolják, könnyű sérüléseket szenvedett. A kislányt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán kezelik, állapota stabil – tájékoztattak vasárnap.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában