Születésnap

2023.01.28. 11:42

Három szál Róza fogadta a köszöntőket Nádudvaron

A 95 éves Forgó Mihályné lánya és unokája körében fogadta otthonában szülővárosa vezetését.

Róza néni és a köszöntő városvezetők

Forrás: Marján László

Az ünnepelt 1928. január 28-án látta meg a napvilágot Nádudvaron Tóth Róza Mária néven. Őt köszöntötte Maczik Erika polgármester és Réz Szilárd alpolgármester pénteken a város nevében, valamint – egy szép virágcsokor és egy tartalmas ajándékcsomag mellett – átnyújtották Orbán Viktor miniszterelnök ez alkalomra íródott, gratulációját rejtő emléklapját is.

Róza néni lánya és unokája – ők is a Róza nevet kapták a keresztségben – társaságában, szeretettel várta és fogadta a városvezetőket. Így a delegációt három szál Róza fogadta, csakúgy, mint az öt évvel ezelőtti köszöntéskor.

Róza néninek kilenc testvére született. Neki egy lánya van. Szeretett férje harmincöt évvel ezelőtti halála óta egyedül él, de családtagjai, lánya, unokája és két dédunokája igyekszik minél több időt vele tölteni. A legnagyobb ajándék a 95. születésnapjára a két dédunokája, Dóra és Fanni Budapestről, illetve Debrecenből való hazaérkezése.

Marján László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában