MotoGP

2023.03.31. 14:05

A Balatonhoz vihetnék a MotoGP-versenyeket?

Idén átadják a Balaton Park Circuit komplexumot, amelyen a Forma-1-en kívül minden más versenyt lebonyolíthatnak.

A pályát Hajdúnánásra álmodták meg, a versenyre érvényes szerződésekkel rendelkeznek

Forrás: MW-Archív

Még az idén átadják a Balaton Park Circuit komplexumot. Az is lehetséges, hogy a magyar MotoGP-versenyt is itt rendezik meg – írta meg a Világgazdaság (VG) a Formula.hu beszámolója alapján, mely szerint, a komplexum magántőkéből épül, a beruházás pedig olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy a létesítmény nemrég feltűnt a Swift Cup Europe 2023-as menetrendjében a szezon utolsó helyszíneként.

Mindez azt jelenti, hogy mivel a sorozat startja a mogyoródi Hungaroringen lesz, a szériában két magyar pálya is szerepel. Oláh Gyárfás, a projekttársaság szakmai vezetője, igazgatósági tagja megerősítette a lapnak, hogy jól áll a kivitelezés, de az átadás pontos dátumát egyelőre nem ismertette. Mindenesetre a Swift Cup Europe utolsó etapja szeptember 29. és október 1. között esedékes, tehát addig bizonyára meglesz a szalagátvágás. 

A VG kiemeli: a FIA-besorolása szerint Grade 2-es lesz a balatoni ring, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Forma–1-en kívül minden más széria rendezhet versenyeket rajta. Ez pedig azért lényeges, mert eszerint a pálya motorversenyeknek is otthont adhat, ezért aztán felmerülhet a kérdés, hogy MotoGP-helyszínnek is beugorhat-e a Balaton Park Circuit.

További fejlesztés kellene

Mint arról korábban a Hajdú Online is beszámolt, a tervek szerint Hajdúnánás mellett épülne fel egy sportkomplexum, amellyel kapcsolatban a Dorna Sports és a Magyar Kormány arról állapodott meg, hogy 2024-től itt rendezik meg a MotoGP hazai versenyeit. A jelenlegi háborús helyzet miatt azonban több beruházást, köztük ezt is, fel kellett függesztenie a kormányzatnak, így jelenleg tárgyalások zajlanak a felek között a beruházás elhalasztásáról.

Oláh Gyárfás a balatoni ringről azt mondta – írja a VG –, hogy a mostani formájában nem alkalmas MotoGP-verseny megrendezésére, mert ahhoz egyéb fejlesztésekre is szükség lenne. 

Azt is hangsúlyozta, nem szeretnének konkurenciái lenni sem Hajdúnánásnak, sem pedig Mogyoródnak. „Ettől függetlenül, ha egy versenypálya nem épül meg, és megkeresnek bennünket azok, akiknek e tekintetben ez fontos, nem állunk ellen semmilyen kérdésnek” – fogalmazott ennek kapcsán.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában