Helyi sport

2023.03.31. 18:30

Visszatér a kétszeres bajnok a Nagyerdei Stadionba

A Debreceni VSC a Vasas gárdáját fogadja vasárnap este, az angyalföldieket Kondás Elemér irányítja.

Forrás: Napló-archív

A válogatott szünetet követően folytatódnak a honi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Debreceni VSC az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Vasast fogadja vasárnap este 19 órától a Nagyerdei Stadionban. A budapesti gárda kifejezetten nehéz helyzetben érkezik a cívisvárosba, hiszen tavasszal még nem nyertek meccset, de összességében az elmúlt 11 bajnokijukon nem sikerült 3 ponttal elhagyniuk a pályát. Ettől függetlenül klub vezetősége nemrégiben nyilatkozatban erősítette meg a Lokival kétszeres bajnok vezetőedzőt, Kondás Elemért a pozíciójában. 

Szrdjan Blagojevics | Fotó: HAON-archív

A DVSC pénteken délután a Nagyerdei Stadionban edzett, itt látogatta meg az együttest a HAON. A mérkőzés kapcsán Szrdjan Blagojevics vezetőedző nyilatkozott portálunknak. – Volt egy kis pihenőnk a szünetben, aztán pedig visszatértünk a munkához és az elmúlt 10 napban készültünk a folytatásra – mondta a szerb szakember, majd kitért a Vasasra. –

Mindig hangsúlyozom, hogy minimális különbség van a csapatok között az OTP Bank Ligában.

Hiába van az ellenfelünk a sereghajtó pozícióban, tudjuk, hogy jó kerettel és remek egyéni képességű játékosokkal rendelkezik. A költségvetésük egyik legmagasabb a mezőnyben, szóval nem indulhatunk ki abból, hogy most tizenkettedikek, nem szabad, hogy becsapjon minket ez az állapot, nagyon óvatosnak kell lennünk. Alaposan felkészülünk a fővárosi együttesre és fontos, hogy a lehető legmotiváltabbak legyenek a fiúk. Akkor reménykedhetünk jó eredményben, ha 100 százalékot beleadunk majd – fogalmazott.

A szakember kiemelte, hogy az angyalföldiek sokat váltanak meccs közben. – Említhetjük a felállást, a támadás építését és a védekezés módját is, alaposan kielemeztük őket. Fontos, hogy a saját feladatunkra koncentráljunk és arra, hogy mit akarunk megvalósítani, emellett azonban alkalmazkodnunk kell az ellenfél változtatásaihoz is – jegyezte meg Szrdjan Blagojevics.

Ferenczi János (jobbra) | Forrás: HAON-archív

Ferenczi János két hetet töltött a magyar válogatottal, ahonnan remek élményekkel tért haza annak ellenére is, hogy ezúttal nem kapott játéklehetőséget Marco Rossitól. A Loki balhátvédje elmondta, hogy a csapat nagyon várja a Vasas elleni összecsapást, mert a Kecskemét elleni bajnoki nem úgy sikerült, ahogy azt a csapat eltervezte. –

Most hazai pályán meg kell verni a Vasast, és akkor az kicsit talán kárpótolja a szurkolóinkat is, illetve visszatalálnánk arra az útra, amin a tavaszi idény kezdetekor elindultunk

– hangsúlyozta.

 

A Debreceni VSC–Vasas bajnoki mérkőzés tehát vasárnap este 19 órától kezdődik a Nagyerdei Stadionban, mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában