Katasztrófavédelem

2022.06.30. 13:17

A kánikula sem tántorította el az egri tűzoltókat a gyakorlaton (fotók)

Parancsnoki ellenőrző gyakorlatot tartott az egri tűzoltóság Egerben a II. Rákóczi Ferenc úton, a tízemeletes garzonházban szerdán.

HEOL

Forrás: HMKI

A megyei katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a vezetők a nagy melegre való tekintettel kiemelt figyelmet szenteltek arra, hogy a tűzoltók megfelelően hidratáljanak és túl ne hevüljenek. Extrém hideg vagy a most érvényben lévő hőségriasztás sosem tántorította el a beavatkozó állományt attól, hogy a munkájukat elvégezzék, elsősorban életeket akár értékeket mentsenek, vagy a különböző helyzetekre felkészüljenek.

A gyakorláson egy életszerű helyzetet feltételeztek, a társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tűz. A konyhában sütés-főzés közeben a lakó elálmosodott és a tűzhelyen hagyott olaj kigyulladt. Mikor a füstöt észlelte, sajnos ahelyett, hogy az edényt egy fedővel lefedte volna és elzárta volna az hőforrást, ő vizet öntött a lángoló olajra. Ennek hatására tűzgömb-szerűen csapott ki a tűz a lábasból, a lángok pedig a konyhabútorra, majd néhány perc múlva a többi berendezési tárgyra is átterjedtek, illetve az ember olyan súlyosan megsérült, hogy összeesett és segítség nélkül nem tudta elhagyni a helyiséget. 

A helyszínre az egri és füzesabonyi hivatásos tűzoltók öt gépjárműve vonult, három tűzoltó autóval, egy vízszállítóval és egy magasból mentővel tizenhat tűzoltó vett részt a gyakorláson. Az állomány tagjai az egész házat lekapcsolták az elektromos hálózatról, megkezdték a lakók kimenekítését és három vízsugárral elkezdték a tűz oltását. A mentési csoport tűzoltói rövid idő alatt megtalálták a sérültet, melyet akkor egy fabábú testesített meg. Hordágyon kivitték a bajbajutottat, majd a lépcsőkön hozták le és vitték ki a füsttel telítődött lépcsőházból. A tűz az égő szoba feletti szintre is átterjed, melynek oltását a magasból mentőről egy megszerelt vízsugárral az épületen kívülről végezték.

A gyakorlás során a tűzoltók az oltóvíz vételezési lehetőségeket is ellenőrizték, illetve átismételték, hogy egy esetleges tűz esetén hol vannak a magasból mentő gépjármű számára ideális telepítési helyek.

Mint arra a katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, a panelháztüzek megelőzhetők néhány alapvető óvintézkedés betartásával: például sütés-főzés közben a tűzhelyen az ételt ne hagyjuk felügyelet nélkül, különösen a bő zsírban, olajban készülő ételeket. A kifutó zsiradék azonnal lángra kap, és a konyhák zsúfolt bútorozottsága a tűz továbbterjedésére jó lehetőséget biztosít. A dohányzás még mindig dobogós helyezettként szerepel a tűzkárstatisztikákban. Kerüljük az ágyban történő dohányzást és mindig oltsuk el az égő cigarettát, sose hagyjuk a hamutálban füstölögve.

Biztonsági kockázatot rejt, ha közös tereket vagyonvédelmi rácsokkal lezárjuk. A tűzoltási felvonulási területre sose parkoljunk, hosszú elvesztegetett percekbe, akár emberi életbe is kerülhet egy ilyen felelőtlenség, amely a tűzoltók munkáját akadályozza. Törekedjünk arra, hogy ne veszélyeztessük a lakóközösségünk és embertársaink biztonságát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában