Labdarúgás

2022.07.01. 22:35

A Domoszlóra új edző és új osztály vár

Nemcsak szakvezetőt, bajnoki osztályt is váltott a 2021/22-es idényben a megyei I-es mezőny 14. helyén végzett Domoszló SK csapata.

B. Cs.

Kovács Zsolt ismét a felnőtteknél lett edző

Forrás: családi album

Egy év múltán visszatérnek a megyei II. osztályba a domoszlóiak. A zöld-fehér gárda újoncként szerepelt az I. osztályban, ahol a maradhatott volna, ám minden körülményt és lehetőséget figyelembe véve a klub vezetése úgy döntött, hogy a másodosztályba nevez. Változás történt a kispadon is, ahol trénerként Béres Mihályt Kovács Zsolt követte.

– Hét év elteltével irányíthatok ismét felnőtt csapatot, amely korosztály immár előnyt élvezett az utánpótlást követően – mondta a füzesabonyi illetőségű Kovács Zsolt. – Korábban zajlottak egyeztetések Heves és Borsod megyei csapatokkal, azonban különböző okok miatt meghiúsult a szerepvállalás. Domoszlón azonban sikerült megállapodni Paulenka Richárd elnök úrral, a település polgármesterével. Nagyon vártam és terveztem a visszatérést, és örülök, hogy erre most lehetőség nyílt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában